Bulldogharapás

Az úgynevezett bulldogharapás egy olyan könnyen felismerhető állapot, amikor az alsó fogazat jelentősen a felső fogív elé nyúl. Nehéz összeharapni, a felső fogaink ilyenkor az alsó fogív mögé csúsznak.

A köznapi nevén bulldogharapásnak nevezett fogazati, illetve nagyon gyakran csontozati rendellenesség előfordulása átlagosan 0,5-1%. Legfeltűnőbb jellemzője, hogy a harmonikus fogérintkezéssel ellentétben, ahol a felső metszőfogak 2-3 mm-rel az alsók elé harapnak, illetve ezeket fedik is változó mértékben, a bulldogharapás esetén az alsó állcsont fogai harapnak a felsők elé, gyakran a két állcsont metszőfogai nem is érintkeznek.

Ezt a képet leginkább az állcsontok egymáshoz való helyzetének rendellenessége adja. Mivel maguk a csontok vannak rossz pozícióban, ez a rendellenesség már az arcprofilon is látszik, az állkapocs látványosan előrébb helyezett a felső állcsontnál, ez előre álló kifejezett állcsúcsot eredményez, hölgyek esetén akár egészen maszkulin megjelenést is kölcsönözhet.

Hátterében a két állcsont növekedési zavara áll. Vagy az alsó állcsont növekedése fokozottabb, vagy a felső állcsont fejlődik kevésbé, de előfordul, hogy a két tényező kombinációjával állunk szemben. A felső állcsont csökkent növekedése már 7-10 éves kor körül is észlelhető, az állkapocs fejlődése ezután válik intenzívvé, a serdülőkor elejétől egyre látványosabbá válik.

Az állcsontok növekedése többnyire genetikailag programozott, azonban fogszabályozó készülékekkel a növekedés valamennyire befolyásolható, serkenthető. Azért fontos az időben megkezdett fogszabályozó kezelés, mert a felső állcsont növekedésének befolyásolására kb. 10 éves korig van lehetőség. Az alsó állcsont esetében a probléma éppen a túlzott növekedési hajlam. Az állkapocs fejlődése nem fogható vissza, ezért ha probléma a csont növekedésében van, csak fogszabályozással korlátozottak a lehetőségeink a probléma megoldására.

A rendellenes fogérintkezés előbb-utóbb a fogfelszínek kedvezőtlen kopását eredményezi, melyek végleges helyreállítása nehéz és költséges folyamat. Továbbá állkapocsízületi problémák is jelentkezhetnek, a rágóízület véglegesen is károsodhat. Manapság nem lehet az esztétikai szempontokat sem figyelmen kívül hagyni, mind a felső állcsont fejletlenségének következménye a beesett középarc mind pedig az előre álló állcsúcs és nagy állkapocs kedvezőtlen megjelenést eredményez, mely már fiatal kortól komolyan befolyásolhatja az önbizalmat, kisugárzást.

A kezelést a pontos diagnózis felállításával kezdődik, hiszen a korrekt kezelés megtervezéséhez tudnunk kell a fennálló probléma okát. A diagnózishoz fotókat készítünk az arcról és a szájüregről, röntgenfelvételeket készítünk, illetve lenyomatot veszünk a fogakról. Ezek együttes elemzésével megállapítjuk, hogy melyik állcsont okozza a bulldogharapást.

Amennyiben kiderül, hogy a felső állcsont elmaradt növekedéséből következik a páciens panasza, és még elég fiatal ahhoz, hogy a csontfejlődést serkentsük (9-11 éves kor), enyhébb esetben kivehető, súlyosabb esetben pedig kombinált készülékekkel próbáljuk a felső állcsontot ideális pozícióba hozni. Így mire a felső állcsont növekedése lelassul, helyes fogérintkezést és kedvező arcprofilt tudunk kialakítani. A fogak finombeállításához gyakran van szükség további kezelésre, ezt már „hagyományos” fogszabályozó készülékkel végezzük, és mivel a csontos alap korrekciója megtörtént, a kezelés könnyebb, rövidebb.

Ha a probléma okozója az alsó állcsont túlzott növekedése, a definitív kezeléssel legtöbbször meg kell várunk az állkapocs fejlődésének megállását, a felnőtt kort. Ez után az állkapocs mérete, helyzete műtéttel változtatható. Mivel az alsó állcsont kifejlődésének mértéke is genetikailag programozott, hiába kezeljük növekedést közben, a végeredményt befolyásolni csak alig lehetséges.

Kevésbé súlyos esetekben (az eset súlyosságát a diagnózis felállításával határozhatjuk meg sok szempont alapján) felnőtt korban a fogak mozgatásával tudunk úgynevezett álcázó kezelést végezhetünk. Ezzel a célunk, hogy a fogérintkezés szabályos legyen, a kedvezőtlen arcprofilon viszont csak kissé tudunk javítani.

A komplex, súlyos esetek ellátási módja az állcsontműtét. Ezzel az állkapocs és a felső állcsont egymáshoz való helyzete a növekedés lezárulása után is változtatható. Egy másfél-éves fogszabályozó előkezelés után Arc-állcsontsebész közreműködésével történik maga az operáció, melyet fél-egy éves fogszabályzó utókezelés követ. Kompromisszumoktól mentes megoldásra törekszünk, ezáltal elérhető a harmonikus fogérintkezés és az arcprofil látványos javulása is.

Foglaljon időpontot most!

Ha hasonló problémával kűzd, jöjjön el hozzánk egy konzultációra, ahol szakorvosunk részletesen kivizsgálja helyzetét! A diagnózis felállítását követően személyre szabott kezelési tervet készítünk Önnek!

Időpontot foglalok!

Ismerje meg munkafolyamatainkat
Borbély Fogászat csapatmegbeszélés

Ezt tesszük a közös siker érdekében!

Részletfizetési lehetőség

A Dr. Borbély Fogszabályozási Stúdióban szeretnénk minél többek számára elérhetővé tenni azt az életminőségbeli változást, melyet a pácienseink a kezelés hatására megélhetnek. A felszabadult mosoly ne legyen pénz kérdése! Ezért szokatlanul alacsony havi törlesztő részlet mellett is elérhetővé tesszük a kezeléseinket.

Részletfizetési konstrukciónkban egy 200 – 700 ezer forintos indulórészletet követően egységesen havi 60 000 forintos díjon végezzük a fogszabályozást. Egyszerű kezeléseknél ennél is alacsonyabb költségre számíthat. A részletfizetés futamideje jellemzően kicsit rövidebb, mint a fogszabályozás időtartama. A kezelés megtervezését követően pontos árajánlatot adunk, hogy a kiadások Ön számára jól tervezhetőek legyenek.

Tekintse meg árainkat!

5 285 Google értékelés alapján