Nyitott harapás

Nyitott harapásról akkor beszélünk, ha a felső fogívünk nem záródik megfelelően az alsóval. Bár mindkettő egy síkban van (tehát nem harapunk előre és bulldogharapásunk nincs), mégis egy ív mentén lyuk keletkezik a két fogívünk között.

A fogsorok zárásakor megfelelő helyzetben a felső elülső fogak eltakarják az alsó elülső fogak egy részét. Ennek mértéke átlagosan körülbelül 2 mm. Nyitott harapásról akkor beszélünk, ha felső és alsó fogak ilyen irányú érintkezése nem jön létre, azok között rés található. Ez a rendellenesség számos kellemetlenséget okozhat a páciensnek: nehezedhet a harapás/rágás, beszédzavar jelenhet meg, az érintkező fogak túlterhelése és esztétikai probléma is felléphet.

A köztudatban elterjedt nyitott harapás alatt általában az elülső nyitott harapást értjük, amikor a rés a frontfogak között lép fel és csak a hátulsó fogak érintkeznek. Megkülönböztetünk azonban oldalsó nyitott harapást is, amikor a rés a hátsó fogak között jelentkezik. A két típus kóreredete eltérő.

Számos oka lehet ennek a harapási rendellenességnek. Nagyon fontos oki terápiára törekednünk, így az elért eredmény visszaalakulásának esélye csökkenthető.

Az elülső nyitott harapást okozhatja rossz szokás (pl.: ujjszopás, cumizás), diszfunkció (pl.: nyelvlökéses nyelés, nyelv kóros nyugalmi helyzete). Utóbbi esetében a fogszabályzás mellett szükséges lesz a páciensnek logopédiai kezelésben is részt venni. Kóreredet lehet még az állcsontok kedvezőtlen növekedési iránya, ilyenkor felmerülhet az állcsontok korrekciójának szükségessége is. Ritkán előfordulhat, hogy állkapocs ízületi betegség áll a rendellenesség hátterében.

Oldalsó nyitott harapást szintúgy okozhatja rossz szokás, például ceruza rágcsálása vagy az orca belső felszínének szopogatása.

A nyitott harapás terápiájának megválasztásában fontos befolyásoló tényező az életkor, a kiváltó ok és az eltérés súlyossága is. Amennyiben a rendellenesség gyerekeknél, tejfogazati időszakban jelentkezik rossz szokás miatt, a probléma magától megoldódhat a rossz szokás megszüntetésével.

Ha a nyitott harapást a nyelv diszfunkciója váltotta ki, akkor a gyermeknek logopédiai kezelésben érdemes részesülnie. Megjegyzendő, hogy a tejfogak maradó fogakra való váltódása során fellépő, fogváltáshoz kapcsolódó nyitott harapás természetes és kezelést nem igénylő jelenség. Maradó fogazat esetén leggyakrabban fix készülékes kezeléssel orvosoljuk a problémát, amit az eltérés súlyosságától és páciens igényeitől függően kiegészíthet fogszabályozási mikroimplantátum, vagy akár állcsontsebészeti beavatkozás is.

Foglaljon időpontot most!

Ha hasonló problémával kűzd, jöjjön el hozzánk egy konzultációra, ahol szakorvosunk részletesen kivizsgálja helyzetét! A diagnózis felállítását követően személyre szabott kezelési tervet készítünk Önnek!

Időpontot foglalok!

Ismerje meg munkafolyamatainkat
Borbély Fogászat csapatmegbeszélés

Ezt tesszük a közös siker érdekében!

Részletfizetési lehetőség

A Dr. Borbély Fogszabályozási Stúdióban szeretnénk minél többek számára elérhetővé tenni azt az életminőségbeli változást, melyet a pácienseink a kezelés hatására megélhetnek. A felszabadult mosoly ne legyen pénz kérdése! Ezért szokatlanul alacsony havi törlesztő részlet mellett is elérhetővé tesszük a kezeléseinket.

Részletfizetési konstrukciónkban egy 200 – 700 ezer forintos indulórészletet követően egységesen havi 60 000 forintos díjon végezzük a fogszabályozást. Egyszerű kezeléseknél ennél is alacsonyabb költségre számíthat. A részletfizetés futamideje jellemzően kicsit rövidebb, mint a fogszabályozás időtartama. A kezelés megtervezését követően pontos árajánlatot adunk, hogy a kiadások Ön számára jól tervezhetőek legyenek.

Tekintse meg árainkat!

5 285 Google értékelés alapján