Nyitott harapás

„Én is csak csupa jót tudok mondani a csapatról. Elég nehezen szántam rá magamat a fogszabályozásra, nem éreztem annyira csúnyának a fogaimat (persze az volt) és fájdalmaim sem voltak, így végül csak 2019-ben mentem el egy konzultációra egy másik rendelőbe. Ott ránézésre mondta az orvos, hogy a keresztharapásom miatt műtétre is szükség lenne, amit ő nem csinál, így azt javasolta, keressek olyan rendelőt, ahol műtenek is, hogy minden problémát kezelni tudjanak. Egyrészt a műtét kicsit megijesztett, másrészt pedig elkezdődött a COVID járvány, így úgy döntöttem, ismét jegelem ezt a témát. Végül 2022 tavaszán mentem el két helyre a fogorvosom ajánlása alapján. A kezelési terv és az ár ugyanaz volt, így szimpátia alapján a Borbély rendelő mellett döntöttem, ami a lehető legjobb döntés volt. 2022. októberben kezdtük el a kezelést és 2025. szeptember végén került le a készülék. Egy kisebb és egy nagyobb állkapocs műtétem is volt, a felépülési időszak hosszú volt és nehéz, de abszolút megérte. Dr. Baksa Tamás volt a kezelőorvosom, mindig nagyon kedves, türelmes és gyors volt, ha bármi gondom, kérdésem volt mindig gyorsan válaszolt akár emailben, akár telefonon visszahívott. Időpontban mindig rugalmasak voltak, ha sürgős segítségre volt szükségem, akkor is már másnap tudott valaki fogadni mindig. Bár szerettem ide járni, és a fogszabályzó sem keserítette meg a mindennapjaimat, örülök, hogy vége a kezelésnek és maximálisan elégedett vagyok az eredménnyel. :)”
„Amikor az első konzultációmra jöttem, már akkor kedves, családias légkör fogadott. Ekkor korrektül tájékoztattak a kezelés idejéről, és menetéről. Melyet lépésről, lépésre be is tartottak. Mindig kellemesen éreztem magamat a kezelések közben, jóhangulatúan érkeztem és távoztam is. Külön köszönöm kezelőorvosomnak, Dr. Baksa Tamás doktor úrnak a csodás mosolyomat! Ezáltal magabiztosabbnak érzem magamat. „
„3,5 évig tartott a fogszabályzásom, ami alatt a kérésemre még változtattak is az elején megbeszélt módszeren, tehát biztosan állíthatom, hogy nagyon rugalmas csapat! Nagy szakértelemmel és kiváló precizitással végezték a kezeléseimet. Mindig kedvesen, barátságosan fogadtak. 🙂 Ez úton is szeretném megköszönni a Stúdió munkáját!” Rögzített fogszabályozó kezelést műtéti tágítással kombináltuk, és végül a páciens kérésére további műtéti mozgatás nélkül fejeztük be, kompromisszummal, szép mosolyt elérve.

5 460 Google értékelés alapján

1072 Budapest, Rákóczi út 4. IV. emelet (32-es kapucsengő)