Lexikon

Az állkapocs előrehelyezését jelenti, melyet a fogszabályozás atyja, Norman William Kingsley (1829-1913) amerikai fogszabályozó, szobrász és festő használt először 1879-ben, és nevezett el.  E kifejezés használható: 1. Rögzített vagy kivehető funkciós fogszabályozó készüléknél, melynek számtalan formája van. Leginkább a pubertáskorban használjuk az állkapocs hátrahelyezettsége alkalmával (distalis sagittalis basalis viszony, ahol a rendellenességért a mandibula a hibás / retrognath mandibula).  2. Az alsó állcsont műtéti előrehelyezésekor is az ideális fogilleszkedést érjük el az állkapocs mozgatásával.  3. Frontális keresztharapás esetén a felső metszőfogakat billentjük az ajak irányába.

 Cefalometriai mérőegyenes. Az „A” és „B” pontokon áthaladó vonal 

A fogzománc, majd a dentin részleges, vagy teljes lekopása a fogak rágóélén, rágófelszínén a túlzott mechanikai igénybevétel miatt, melyet idegen anyag hozott létre. Ez lehet külső idegentest (olyan káros szokások, mint a pipázás, dohányrágás, ceruzarágás) következtében, de ide tartozik a helytelen fogmosási technika is, amikor az éles fogkefesörte a foghús (fogíny) visszahúzódását eredményezi, majd a foggyökér viszonylag puha szövetébe egy éles V-alakú bevágást formáz.

Megfogalmazása: Horgonylatveszteség nélküli, vagy nagyon piciny horgonylat veszteséggel járó fogmozgatást igénylő kezelésnél megkívánt erőrendszer. Megtámasztásként implantátum szerepel az erőrendszerben. Ez nem mutat elmozdulást (vagy csak nagyon csekély) így horgonylatveszteség nincs (illetve igen piciny).

A hypophysis (agyfüggelék) adenomája (külső és belső elválasztású mirigy jóindulatú daganata) okozta endokrinológiai betegség, amely a növekedési hormon túltermelődésével, és a csontozat rendellenes túlnövekedésével jár felnőttkorban (ellentétben a gigantizmussal, mely gyermekkori betegség). Az ógörög „ἄκρον” (ákron = hegy, végtag) és „μέγας” (mégas = nagy) szavakból. A lezárult a csontképződés után a hormonhatásnak kitett csontozat deformálódik. A csövescsontok nem nőnek, de az acrák (végrészek), úgymond a kézfej, lábfej, orr, áll túlzott növekedése látható. A végperceken tüskeszerű exostosis (csontkinövés, csontdaganat) képződik. A járomcsont, a szemgödör felső széle, állkapocs felhágó ága (ramus mandibulae), állkapocs fokozott növekedése jellemzi. Tág a sella turcica (török nyereg) és az orrmelléküreg. Az ajak, íny és nyelv megnő. A fogak résessek, vestibularis irányba dőlnek. A betegség diagnosztizálását és kezelését endokrinológus orvos végzi.

A garatmandula megnagyobbodása miatt a gyermek bamba arckifejezése. Az üres arckifejezést a fáradt szemek, görbült orr, keskeny orr és orrtő, nasolabialis redő (nevetőránc), elsimult, nyugalmi állapotban szétnyíló ajkak, lecsapott állcsúcs, hosszúkás arc alakítja ki. A felső fogak labialis irányba dőltek. Gyakran jellemző a gótikus szájpad, idült orrhurut, felső ajak bőrének gyulladása is. A testtartása előre görnyedő. Fontos hangsúlyozni, hogy az „adenoid arc” megléte nem felétlenül jelenti, hogy a paciens kötelezően szájlégző, más szóval a szájlégzés bizonyos pacienseknél csak szokásként van jelen. 

Születéskor magával hozott összetapadása a nyelvnek a szájfenékhez. Ez lehet: 1. csak felszínes sejtrétegek összetapadásától (adhézió celluláris), 2. rövid nyelvféktől, mely beszűkíti a nyelv szabad mozgását.

Ez az arckoponya leggyakoribb fejlődési rendellenessége. 500-700 élveszülésre jut 1 hasadékos csecsemő, de ez rasszonként nagyon különböző. Fiúknál a keményszájpadi, míg lányoknál a lágyszájpadi hasadék gyakoribb, többségében a baloldalon.  Kialakulása Ajakhasadék keletkezik a magzati kor 36-42, vagy szájpadhasadék az 49-54 napjaiban.  Oka Ez ideig tisztázatlan, lehet örökletes (congenitalis / endogén faktor), vagy okozhatják környezeti hatások (connatalis / exogén faktor).  Elfordulása Megjelenik, mint önálló rendellenesség, de jelentkezhet többszörös fejlődési rendellenesség részeként is (pl.: Robin szekvencia).  Megjelenése 1. Kiterjedés a kialakulása szerint: A. csak a primer szájpadon (ajak-, állcsonthasadék) B. primer és szekunder szájpadon C. csak a szekunder szájpadon (lágyszájpad-, izolált keményszájpadhasadék) D. ritka hasadékok 2. Kiterjedés szerint:  A. ajakhasadék (nyúlajak / labium leporinum / labioschisis / cheiloschisis / coloboma labii) B. állcsont fogmedernyúlványának hasadéka (gnathoschisis) C. szájpadhasadék farkastorok / palatoschisis) D. nyelvcsaphasadék (uvaloschisis / uvula bifida)  E. a nyálkahártya ép, de alatta az izomzat megszakadt (submucosus hasadék) 3. Oldal szerint:  Lehet egy oldali (unilateralis), vagy kétoldali (bilateralis).  Mérete szerint lehet részleges vagy teljes (ajak-, állcsont-, szájpad-, nyelvcsaphasadék / cheilo-gnatho-palato-uvaloschisis).  Osztályozása az angol irodalom szerint (jobb oldalról kezdve a középvonal felé, a nyelvcsapig haladva, majd előre a bal oldalig). A. Kiterjedése szerint: L (lip/ajak), A (alveolus/fogmeder-nyúlvány), H (hard palate/keményszájpad), S (soft palate/lágy-szájpad (itt a nyelvcsapra gondolnak)).  B. Teljessége szerint: teljes (nagybetűvel jelzett), részleges (kis betűvel jelölt), mikroforma (* jelölt), nincs (egészséges terület/intakt, ponttal jelölendő). 

 Természetes gyanta, melyet gyakran használnak kivehető fogászati készülékek alapanyagaként. A fogpótlásoknál használt akrilát (metil-metakrilát) nem teljesen azonos a fogszabályozásban felhasználttal. A műanyag feldolgozási módja a polimerizáció (sokszorozódás), melynek lényege, hogy polimert (akrilát port), amely valójában kész polimerizátum, elegyelítik a kis molekulájú, folyékony monomerrel. A teljes kiszilárdulás után merev kötést biztosít.

A felső vagy alsó fogívre helyezett kivehető készülék, melynél a fogak közvetítésével az állcsontra vagy egyes fogak elmozdításához mechanikai erőt ad át ez a fogszabályozó készülék. A készülék összetevői: 1. alaplemez, 2. elhorgonyzási elemek (kapcsok) és 3. aktív elemek: 3A. rugó, 3B. csavar.

Olyan folyamat, melynek során a fogszabályozó készülék egy aktív elemébe mechanikai energiát helyeznek, azzal a céllal, hogy a kívánt erőrendszert hozzák létre. Ez lehet a készülék a szájban való elhelyezésének megváltozása, egy csavar méretének változtatása, egy rugó összenyomása, vagy éppen meghúzása, esetleg gumi rugalmasságának kihasználásával. Rögzített készülékes kezelésnél a fogszabályozóív anyagát, méretét vagy az ív szögállását változtatják meg. Az aktiválás célja az állcsontok, fogmedernyúlvány helyzetének, a fogak állásának megváltoztatása.

A szilárd testek külső mechanikai terhelések (erő, nyomaték, nyomás) hatására alakváltozást szenvednek. Az alakváltozás a test terhelés alatti és terheletlen állapotában mérhető méreteinek különbsége. A latin „de-” (el-) és a „forma” (öntőminta) szavak összetételéből lett a deformatio, melyet átvett a magyar nyelv is. A deformáció következő típusait különböztetjük meg: 1. Homogén deformáció. Amikor egy test egybevágó térfogatelemei a deformáció után is egymáshoz képest egyformán változtak, vagyis azonosak maradtak.  2. Inhomogén deformáció. A test elemei különbözőképpen torzulnak a külső erő hatására. A deformáció formái: 1. Nyújtás. Homogén deformáció, ahol a test hosszát képzeletben felosztva az egyes részek azonos mértékben nyúltak meg, míg a test minden egyes része keresztmetszetében egyforma mértékben csökkent.  2. Összenyomás. Egyoldalú összenyomásnak nevezzük, ha egy test két ellentétes oldalára merőleges erők egymással szemben hatnak.  Egyenletes nyomás pedig az, amikor a folyadékban, vagy gázokban lévő test minden oldalára egyforma erő hat.  3. Hajlítás. A test egyes keresztmetszetei egymáshoz képest elhajlanak. 4. Csavarás. A test párhuzamos rétegei egymáshoz képest elcsavarodnak.  5. Nyírás. A test párhuzamos rétegei egymáshoz viszonyítva eltolódnak, mert szemközti lapjaira a lapokkal párhuzamos külső erő hat.  Rugalmas deformációról beszélünk, ha az erőbehatás megszűnése után a test visszanyeri kiindulási alakját és nincs energiaszórás.  Rugalmatlan alakváltozás, vagy képlékeny alakváltozás, ha az alakváltozott test tehermentesítés után nem nyeri vissza eredeti alakját. 

Neve az „alga” latin szóból származik, mely moszatot, hínárt jelent. Az alginsav (színtelen, cellulose vagy pectinsavból felépített poliszaharid) sóiból áll. Vízben oldható és gélt ad, irreverzibilisen kötő lenyomatanyag. Az alginsavat tengeri barnamoszatokól nyerik, mely bőséggel tartalmaz kálcium- és magnéziumalginátot. Az élelmiszeripar is használ alginsavat. A fogszabályozásban leginkább használt lenyomatanyag. 

Az arckoponya csontjaihoz (ossa cranii visceralis / facialis) tartozik a felső állcsont (maxilla) és az állkapocs / alsó állcsont (mandibula), melyek a fogakat tartják.

Általában Angle II. osztályú rendellenesség kezelése. Annak ellenére, hogy skelettalis probléma okozza a rendellenességet, mégsem azt korrigálják, hanem fogeltávolítással jó fogilleszkedést érnek el. Tehát a skelettalis problémát elfedik.  E kezelés feltételei:  1. további növekedés már nem várható 2. műtét nem alkalmazható 3. az operációt a páciens nem fogadja el 4. prognath / orthognath arctípus 5. enyhe, esetleg közepes basalis (skelettalis) probléma, melyet a felső állcsont okozz 6. a nagy horizontális lépcsőt a maxilla hibáján kívül a felső dentoalveolaris viszonyok is okozzák  7. a túlzottan ferdén előreálló metszők járulnak a skeletális eltéréshez, esztétikai hátrány nem lesz.  Ellenjavalt:  1. mély skelettalis viszonynál 2. skelettalis transzvezális eltérésnél  3. retrognaht arctípus 4. erős fogtorlódás  5. a túlzottan ferdén előre álló metszők járulnak a skelettalis eltéréshez

Az állcsúcs alakjának, méretének, formájának, és az állkapocs szimmetriájának kialakítása. Általában az alsó állcsont mozgatása után, vagy azzal egyidőben végzett orthognath műtét. Az ógörög „γένειον” (géneion = áll) és a szintén ógörög „πλαστικός” (plastikós = alakítható, formálható), valamint a latin „mentum” (áll) szavakból ered. A szájüregen belüli műtéti beavatkozásnak leginkább esztétikai oka van.  A plasztikai műtét formái:  1. Csúszó állcsúcsplasztika. A fogak gyökércsúcsától legalább 5 mm távolságban az állkapocs elülső alsó részét átvágják és az így kapott patkó formájú csontot sagittalis irányba elcsúsztatják (kiugró állcsúcs esetén hátra felé, lecsapott állcsúcsnál előre fele). 2. Redukciós állcsúcsplasztika. Az elülső alsó arcmagasság csökkentése érdekében az állcsúcs egy darabját a szájsebész eltávolítja.  3. Vertikális augmentáció. Ilyenkor egy csonttransz-plantátumot – leggyakrabban a csípőlapátból kivett – helyeznek a szegmensek közé az elülső alsó arcmagasság növelése érdekében.  4. „Ugró” állcsúcsplasztika. Hosszú, lecsapott állcsúcsnál alkalmazott módszer, amikor a mandibula elülső, alsó részéről levágott csontdarabot helyeznek annak elülső felszínére (előre és felfelé mozdítva).  5. Kétlépéses genioplasztika. Súlyos hiány esetén javasolt. Itt két mozgatható szegmens keletkezik, melyeket csontos átfedéssel egymásra rögzítenek.  6. Szélesítő állcsúcsplasztika. Egészen keskeny áll esetén javasolt, ahol a levágott csontszegmenst függőlegesen is ketté hasítják, majd közéjük csontot vagy azt helyettesítő hidroxi-apatitot helyeznek. A csontszegmenseket minden esetben lemezzel vagy csavarral rögzítik.

A koponya egyetlen mozgatható, páratlan, patkó formájú teste (corpus mandibulae), melynek két merőleges része (rami mandibulae) is van. A kifejezés a latin „mandō” (rág, elfogyaszt) szóból ered. Embriológiai fejlődését a Meckel-porc irányítja. Születéskor a csont jobb és bal félből áll, melyek csak születés után a csecsemőkorban (első év) csontosodnak össze (symphysis mandibulae). Az erős test (basis mandibulae) felett egy gyengébb, a fogakkal együtt fejlődő fogmedernyúlvány (processus alveolaris) található, mely a fogak elvesztésével visszasorvad. Az állkapocs felhágó ága két nyúlványban végződik: elülső (processus coronoideus) és hátulsó (processus condylaris), mely végén az ízfej (caput mandibulae) található. Az állkapocshoz tizenöt pár izom tapad.

Műtéti beavatkozás az alsó állcsonton, ahol az állkapocs felhágó ágának corticalisát különböző magasságban buccalisan és lingualisan átvágják, a spongiosa állományt szétfeszítik, csontot hasítják. A fogakat tartó, szabadon mozgatható részt egy lépésben a kívánt pozícióba helyezik és rögzítő csavarokkal, vagy intermaxillaris fixálással rögzítik. Az angol nyelvű szakirodalomban a rövidítését használják: BSSO (Bilateral Sagittal Split Osteotomy = kétoldali nyílirányú hasításos csontmetszés). Az állkapocs előre vitele osteodistractioval is kivitelezhető, melynél az előre hozatal lassan történik.

 Az alsó állcsontba (corpus mandibulae) helyezett implantátumokról készült sorozatos távröntgenfelvételek mutatták meg, hogy a mandibula magja a növekedése folyamán elfordul.  A kifejezés a latin „mandō” (rág, elfogyaszt) és a „rotō” (körbe forgat, forog), mely a „rota” (kerék, fazekaskorong, henger)) szavakból ered. A fémimplantátumos kísérleteket, méréseket Erik Arne Björk (1911-1996) svéd fogszabályozó végezte és 1968-ban közölte. (A távröntgenfelvételnél a metszőfogak a kép jobb-, míg az őrlőfogak a baloldalán vannak, ezek szerint értelmezzük az irányokat is.) 1. Óramutató járásával megegyező forgatás / hátrafelé forgatás / posterior rotáció / backward rotation. Az állkapocs növekedése miatt, vagy az őrlőfogak extrudálása okán az elülső alsó arcmagasság viszonylagosan nő és a vertikális túlharapás (overbite, vertikális lépcső) csökken, a harapás megnyílik.  2. Óramutató járásával ellentétes rotáció / előrefelé forgatás / anterior rotáció / forward rotation.  Az állkapocs felhágó ága (ramus) erőteljesebben nő, ezért az elülső alsó arcmagasság viszonylagosan csökken és a vertikális túlharapás (overbite, vertikális lépcső) növekedését, a harapás mélyülését idézi elő.  Björk szerint ez történhet, hogy: – A. az elfordulás középpontja a metszőfogak között található. – B. a forgáspont a kisőrlőfogak tájékán található  

Az egész koponyacsontozat egyetlen mozgatható összeköttetése. A halántékcsont (os temporale) és az állkapocs (mandibula) megszakított összeköttetése, korlátolt szabadízület (ginglymoarthrodialis ízület). Az ízületi felszíneken nem hialinporc, hanem érmentes, tömött rostos kötőszövet borítja, melynek előnye az előbbihez képest a jobb regenerációs képesség. Az ízületi üregben kötőszövetes lemez (discus articularis) található az ízfelszínek különbözőségeinek kiegyenlítésére. Miután a két oldalon elhelyezkedő ízület összeköttetése egyetlen csont, ezért az egyik oldali mozgás befolyásolja a másik oldalit. Az ízület mozgását a fogak érintkezése lezárja, az elmozdulás mértékét a lágyrészek határozzák meg. Az ízületi lemez felett (felső ízületi térben / discotemporalis résben) a mozgás előre-hátra irányul, míg a lemez alatt (alsó ízületi térben / discomandibularis résben) forgómozgás történik.  Az ízület mozgását és helyben maradását a rágóizmok biztosítják.  1. rágóizom (m. masseter) emeli és kis mértékben oldalra mozdítja az állkapcsot,  2. belső röpizom (m. pterygoideus medialis) emeli az állkapcsot,  3. halántékizom (m. temporalis) elülső, függőleges rostjai emelik az állkapcsot, míg hátsó rostjai hátrafelé húzzák,  4. oldalsó röpizom (m. pterygoideus lateralis) előre és oldalra húzza az állkapcsot.  Továbbá a kéthasú izom (m. digastricus), m. geniohyoideus, m mylohyoideus. m. stylohyoideus is részt vesznek az állkapocs mozgatásában. 

 Cefalometriai keményszöveti mérésre használatos. Richard A. Riedel (1922-1994) amerikai fogszabályozó vezette be. Célja, hogy lehetővé tegye a felső és alsó állcsont apicalis alapjai közti anteroposterior viszony mérését. Meghatározása:  1. SNB és SNA szögek különbsége. 2. A nasion (P) pontból kiinduló „A”-pont és  a „B”-pont félegyenesek közötti szögtartomány. Az értéke pozitív, ha a „A”-pont előrébb helyezkedik el, mint az N–B félegyenes, de ha az „A”-pont hátrébb van, akkor a szögérték negatív. Amennyiben a két félegyenes fedi egymást, az értéke 0°. Ideális értéke Asbjörn Hasund (1930-2022) norvég fogszabályozó szerint az arctípustól függ. A szög értéke nem határozza meg a deformitás helyét.

 A felső nagyőrlő mesio-buccalis csücske, az alsó első nagyőrlő mesialis és distalis csücske közötti sulcusba harap, de egy vagy több fog helyzete eltér az occlusio vonalától.

  Az alsó első nagyőrlő mesialis és distalis csücske közötti sulcus hátrébb (distalisabban) helyezkedik el, mint a felső nagyőrlő mesio-buccalis csücske. Az eltérés súlyosságát általában az egyik kisőrlő koronája mesio-distalis szélességének törtrészében (vagy többszöröseiben) fejezik ki. A második osztályú rendellenességet további két csoportra osztotta Angle II.: 1. csoport, 2. csoport, melyeket tovább beosztott: II/1a, II/1b, II/2a, II/2b alcsoportba.

 Az alsó állcsont hátrébb helyezett és az alsó első nagyőrlő mesialis és distalis csücske közötti sulcus hátrébb (distalisabban) helyezkedik el, mint a felső nagyőrlő mesio-buccalis csücske. Szájlégző. Az eltérés súlyosságát általában az egyik kisőrlő koronája mesio-distalis szélességének törtrészében (vagy többszöröseiben) fejezik ki. Jellemző: a keskeny felső állcsont, a renyhe orr és ajak funkció. Szájlégző. További alcsoport: a. kétoldali a rendellenesség, b. csak egy oldalra terjed ki a rendellenesség. 

 Az alsó állcsont hátrébb helyezett és alsó első nagyőrlő mesialis és distalis csücske közötti sulcus hátrébb (distalisabban) helyezkedik el, mint a felső nagyőrlő mesio-buccalis csücske. Orrlégző. Az eltérés súlyosságát általában az egyik kisőrlő koronája mesio-distalis szélességének törtrészében (vagy többszöröseiben) fejezik ki. Jellemző: a kicsit keskeny a felső állcsont, a felső metszők egymásra fekszenek és lingualis irányba dőlnek, normál ajak és orri funkció. További alcsoport: a. kétoldali a rendellenesség, b. csak egy oldalra terjed ki a rendellenesség.

  Az alsó állcsont előrébb helyezett és az alsó első nagyőrlő mesialis és distalis csücske közötti sulcus előrébb (mesialisabban) helyezkedik el, mint a felső nagyőrlő mesio-buccalis csücske. Az eltérés súlyosságát általában az egyik kisőrlő koronája mesio-distalis szélessé-gének törtrészében (vagy többszöröse-iben) fejezik ki.  További alcsoport:  a. kétoldali a rendellenesség,  b. csak egy oldalra terjed ki a rendellenesség.

Edward H. Angle 1899-ben közölte cikkét, melyben nagyon egyszerűen leírta a fogazati rendellenességek osztályozását. Abból indult ki, hogy a felső állcsont fixen a koponyalaphoz van rögzítve, ezért a felső első nagyőrlőfog megfelelő helyen van. Angle szerint fogilleszkedés (occlusio) kulcsa az első nagyőrlőfogak relatív pozíciójától függ. Amikor rendellenes helyzetbe kerülnek a fogak akkor az eltérés csak az alsó fogív helyzetéből származhat.  Az Angle diagnosztika előnye az egyszerűsége, jól érthetősége, nemzetközi elismertsége, könnyű a vizuálisan megkülönböztethetősége fogazati rendellenességekre.  Hiányossága, hogy csak sagittalis irányban jellemzi az occlusiot, de nem írja le kimerítően sem a vertikális, sem a transzverzális viszonyt. Említi a fogak korrekt helyzetét az occlusios vonal meghatározásánál, mely mind a vertikális, mind a transzverzális viszonyt is meghatározza ugyan, de a nem határozza meg a rendellenesség súlyosságát. Nem tesz említést a fogíven belüli problémákról, mint a helyviszonyok (résesség, torlódás), rotációról, retineált, vagy hiányzó fogról. Nem írt, nem írhatott akkor még arról, hogy az állcsontok helyzete is helytelen lehet, vagyis nem jelzi egyértelműen az etiológiát (például: egy Angle II. osztályú rendellenesség az alsó, vagy felső állcsont hibájából keletkezett, vagy mindkettő felelős ezért).

Egy fog hosszanti tengelyének bizonyos szögű eltérése egy, a rágósíkra merőleges vonaltól, mesiodistalis irányban. A bracket angulatios értéke nem a fog tengelyére vonatkozik, hanem a fogkorona tengelyének mesiodistalis irányban való dőlésére, a rágósíkra merőleges tengelytől. Pozitív az érték, ha az incisalis éle a fogkorona tengelyének mesialisabban van, mint a gingivalis. Korábban a hagyományos élíves technikánál (standard edge wise technika) ezeket a döntéseket a fogszabályozóívbe be kellett hajlítani, míg az egyenesíves rendszernél (straight wire technika) a bracketbe be van építve.

Az ellentétes fogívben lévő fog(ak), amellyel / (amelyekkel) az adott fognak illeszkednie kell centrális occlusionál.

 Elméleti terület a felső és alsó állcsonthoz tartozó csont, mely alapja és folytatása az alveoláris (fogmeder-) nyúlványoknak, csakúgy, mint a maxilláris és mandibuláris testeknek. Habár az alveoláris és basalis csontok közötti választóvonal nem éles, általában úgy gondolják, hogy a gyökércsúcsok szintjén, vagy kissé fölötte helyezkedik el, amikor a fogáttörés már megtörtént. Fogáttörés előtt a fogak koronai részét is tartalmazhatja. A fogalmat Axel F. Lundström (1875-1941) svéd fogszabályozó vezette be 1925-ban, mert az egyik legfontosabb faktornak tekintette a rendellenesség korrigálásában és a kezelés utáni helyes fogilleszkedés (occlusio) megtartásában. A fogmozgatás mértékét meghatározhatja. Független a fogak méretétől.

Az arckoponya (ossa cranii visceralis) elülső, lágyrészekkel fedett területe. A latin „faciēs” (külső megjelenés, jelleg, arc, ábrázat) szóból ered. Az arckoponya csontjainak és a lágyrészeknek a változatossága teszi sokszínűvé az arc felszínét. Az izmok tapadása hozza létre a ráncokat, melyek egyedivé varázsolják az arcot.  Ránctípusok:  1. a szem körül felül (sulcus orbitopalpebralis), és a belső szemzugtól ívben a külső szemzughoz (sulcus palpebrobuccalis) húzódó,  2. az orrszárnyak körül (sulcus alaris nasi), az orr alatt a felsőajak közepén lévő mélyedés (philtrum), 3. az orrszárnytól lefele a szájzug fele (sulcus nasolabialis),  4. a szájzugtól lefele (sulcus angulomarginalis)  5. az ajak és állcsúcs között (sulcus mentolabialis) futó barázda. Életkorral a bőr feszesség-rugalmasság (turgor) csökken, míg az arci barázdák, ráncok egyre kifejezettibbekké válnak.

Az arc jobb és bal oldala közti részaránytalanságra vagy különbözőségre utaló kifejezés. Bizonyos mértékig szinte minden arc aszimmetrikus, de csak azokat jelölik így melyek már nemkívánatos diszharmóniát mutatnak. Okozhatja az arc alapját alkotó arckoponya vagy a lágyrész deformációja.

Az arc harmóniája, szimmetriája, az arci megjelenés kiegyensúlyozottsága függ az állcsontok koponyaalaphoz és egymáshoz való viszonyától, egyensúlyától. Továbbá a fogak elhelyezkedésétől, illeszkedésüktől (occlusio), láthatóságától és az ezeket fedő lágyrészek egyensúlyától.

Az esztétika szó az ógörög „αἴσθησις” (aiszthészisz = észlelés, érzékelés) szóból ered.  A harmonikusan, szimmetrikusan és arányosan felépült arc kisugárzása megragadó és csodálatra készteti az embert. David M Sarver amerikai fogszabályozó osztályozta az emberi arcot esztétikai szempontok szerint: 1. Makró esztétika. Az arcmegjelenés részei: az arcél, a vertikális arányok, az ajakvastagság, az állcsúcs és az orr mérete, valamint az arc szélessége.  2. Mini esztétika. A mosoly részeit képezi a mosoly szélessége, íve és szimmetria, a metszőfogak láthatósága, és a fogtorlódás.  3. Mikró esztétika. A fogesztétika részei: a foghús formája és vonala, a megjelenési profilok, a fog színe, s végül a fog alakja, melyet a beékelődés, a kontaktpontok, a csatlakozók, és határoznak meg.

Az arctípust az alsó és felső állcsont koponyaalaphoz viszonyított helyzete határozza meg. Asbjörn Hasund (1930-2022) norvég fogszabályozó által bevezetett harmónia doboz, vezető variáns, csúszónorma bázis mutatói (SNA, NL-NSL, NSBa, ML-NSL, SNB) adják meg az arctípust.  1. Orthognath arctípus. A felső állcsont helyzetét kifejező érték 79° < SNA szög < 85° közé esik, míg az alsó állcsont értéke 77° < SNB szög < 83° között helyezkedik el. 2. Retrognath arctípus. A felső és alsó állcsont helyzetét kifejező értékek az előbbinél alacsonyabbak.   3. Prognath arctípusnál a szögértékek magasabbak. Ezeket az értékeket oldalirányú távröntgenfelvétellel lehet mérni és mind sagittalis irányt mutatnak. A frontális (antero-posterior) távröntgen felvételekkel további felosztást lehet készíteni, mint arctípus. Ez utóbbit koponyaindex kiszámításával mérjük.

Egy ízület csontelváltozások formájában megjelenő degenerációja.   Oka lehet:  1. Statikus-mechanikus tényező.  2. Anyagcserezavar.  Tünetei lehetnek: ropogás, fájdalom, az ízület mozgásterének szűkülése, duzzanat.

Az állkapocs-ízület mozgását igyekszik megjeleníteni. A latin „articulātus” (tagolt, különálló, összekötött) és a szintén latin „-or” (megteszi, elvégzi) szóból. Segítségével a hozzá csatlakoztatott felső és alsó fogsor mozgása utánozható. Attól függően, hogy egy artikulátor milyen irányú elmozdulást tesz lehetővé, egyenes arányban áll a klinikai szimuláció pontosságával és megbízhatóságával.

A latin „atterõ” szóból ered, melynek értelme: hozzádörzsöl, gyengít, kimerít. Az a folyamat, mely során az ellentétes fogfelületek kontaktjának köszönhetően funkció, illetve parafunkció közben fogszövet távolítódik el. Ilyen direkt kontaktus a proximális területeken, de főleg a tartó csücskön és a vezető felületeken jön létre üres őrlőmozdulatok közben. Fényes és jó fényvisszaverő lapos területeket (csiszolt kopási felületeket) eredményez a fogfelszínen. Habár idővel, bizonyos mértékű elhasználódás normálisnak tekinthető, a káros parafunkcionális szokások, mint a csikorgatás, felgyorsíthatják a folyamatot. A fogak interproximalis felszínén is megtörténik, a kontakpontokból kontaktfelszínek alakulnak ki.  Ez a fogkopás lehet:  1. Fiziológiás (a rágással kapcsolatos).  2. Patológiás (csikorgatás miatt). A magyar nyelvben az abrázió-nak is nevezik a fogkopást, de e szó alatt a szakirodalomban mást értünk.

 A felső állcsont impactioja (feljebb helyezése), vagy óramutató járásával együtt való forgatása alkalmával az alsó állcsont szájzáráskor tovább tud fordulni az állkapocs fejecsének tengelye körül. Ez különösen fontos skelettalis nyitottharapás műtéti megoldásánál. A műtét tervezéskor ez szimulálható a távröntgen felvétel átrajzolásakor, mely fontos a kiértékelés szempontjából, majd ennek megfelelően készül a minta operációja is, a műtéti sín elkészítéséhez.

Testazonos, vagyis ugyanazon szájból eltávolított fejlődő fog áthelyezése ugyanazon egyén előkészített fogmederébe. Leggyakrabban a kisőrlő és a bölcsességfogakat szokták átültetni. A legalkalmasabb idő a fog eltávolítására és azonnali visszahelyezésére egy másik fogmedernyúlványi részbe, a kisőrlők esetén a gyökér háromnegyedének, míg az őrlőfogak esetén a gyökér kétharmadának a kifejlődésének ideje.

Az állkapocs oldalirányú elmozdulásánál az az oldal, ahol nem történik rágás. Ezen az oldalon az állkapocs fejecse az un. lengő-fej, elmozduló fej előre, lefele és enyhén közép-felé csúszik. Így ezen az oldalon a fogak között rés keletkezik, a fogak előre és közép felé mozdulnak

Francis Hancock Balkwill (1837?-1922) angol fogorvos 1866-ban bevezett egy eszközt a Bonwill-háromszög és rágósík által bezárt szög mérésére. Értéke 21-30° között változik.

Mindkét állcsont azon része, amelyet nem a fogmedernyúlvány tesz ki. Az állkapocsnál az a csontrész, mely az idegcsatorna alatt helyezkedik el. Már a magzati életben elkezdődik a fejlődése, de jobb és a bal oldali symphysiseket ekkor csak porckorong kapcsolja össze. A basalis csont az alveolust támasztja meg, valamint az izmok tapadásának a helye is egyben, belsejében erek, idegek futnak. Mivel a csont szerves egységet képez a fogmedernyúlvánnyal, így éles határ nem látható sem makroszkóposan, sem mikroszkóposan. A basalis csont lefutása párhuzamos a fogmedernyúlvánnyal. Idővel sem sorvad el.

 Cefalometriai csontos mérőpont. A latin „basis” (alap, alapzat) szóból ered. A clivus (lejtő) legalsóbb és egyben leghátsóbb pontja, amely egyben a foramen magnum legelülsőbb pontja a median sagittalis síkban (endobasion).

A craniofacialis komplexus növekedésének és a fogazat fejlődésének lehetséges szabálytalanságainak és helytelen helyzetének felismerése, majd helyes irányba való befolyásolása. A latin „inter-” (között, közé, alatt, folyamán) és a szintén latin „capiō” szó az ógörög „κάπτω” (káptō = megragadni, megfog) szóból ered.  Általában váltófogazati korban végezzük. Célja a felső és alsó állcsont diszharmóniájának, a fogak és állcsontok aránytalanságának, a fogáttörés szabálytalanságainak javítása, megelőzése. 

Percival (/Percy) Raymond Begg (1898-1983) ausztrál fogszabályozó volt az első, aki 1938-ban leírta azt a tényt, hogy a fogak mindig mozgásban vannak. Ausztrál bennszülöttek fogazatát vizsgálta, mint a kőkori ember mintáját. Fogaik nagyon erősen kopottak voltak a rágófelszínen és a kontaktpontoknál. Legmeglepőbbnek viszont azt találta, hogy csaknem hiányzott a fogazati rendellenesség, melyet az occlusios kopásnak jó hatásának vélt.

Egyfajta titán-alapú ötvözet, amelynek a hajlíthatósága az acél-, rugalmassága a NiTi- (nikkel-titán) ívekéhez hasonlatos. Az elnevezés „Τιτάν” (Titán = az ógörög mitológiában az óriásistenek bármely fajtája, amely megelőzte és megdöntötte az olimpiai isteneket, ők az istenek második, férfiakból álló nemzedéke, akik az őserő megtestesítői, találmányaikkal az emberiség jótevői.) szóból ered. A titánnak, mint az ún. átmenetifémeknek, nagy a szakítószilárdsága és sűrűsége, továbbá kiváló tulajdonsága a korróziótűrés is. Többféle kristályszerkezetű (allotrop) és ötvözőanyaggal az alfa-fázisból béta-fázisúvá (hexagonális / hatszöges rács) rendszerből, tércentrált (térben középpontos rács) szerkezetűvé) alakítható. Ilyen ötvözőanyag a molibdén is. A molibdén szintén ógörög származású „μολύβδαινα” (molúbdaina = zuhanás, ólomdarab), mely a „μόλυβδος” -ból (mólubdos = ólom, grafit) szóból származik, melynek értelme a más anyagok felületén nyomot hagyó anyag. Érdekes, hogy a molibdén felelős a fogszuvasodás, az íny és a szájüregi betegségek kialakulásának megelőzéséért.  Titán-molibdén ötvözetben 77,8 % titán, 11,3 % molibdén, 6,6 % cirkon és 4,3 % ón található. Charles J. Burstone (1928-2015) amerikai fogszabályozó és A. Jon Goldberg amerikai kohómérnök 1980-ban vezették be ezt az ötvözetet TMA (Ormco/Sybron) név alatt. Jól formálható, ami lehetővé teszi stopok és hurkok hajlítását az ívbe, továbbá a béta-titán-drót ponthegeszthető. Mivel nikkelt nem tartalmaz, olyan pácienseknek is adható, akiknek nikkelallergiájuk van. Szívesen használják a kezelés későbbi fázisaiban. Ugyanakkor a hátránya a magas súrlódási tényezője. 

Mindkét állcsontra kiterjedő ortognath műtét, amikor áthelyezik mind a maxillát, mind a mandibulát. A latin bi- (= kettő, kétszer) és mala (arccsont, arc, állkapocs) szavakból ered.

Bármely olyan anyag, amely szövetek kiváltására alkalmas, tehát korlátlan ideig lehet a gazdaszervezetben és valamely szövetet, szervet, vagy a test valamilyen funkcióját helyettesíti. Szükségszerűen szövetbarát és nem vált ki semmiféle immunológiai reakciót. Fontos, hogy a felszínén olyan kémiai anyag(ok) legyen(ek), amely(ek) nem gátol(nak) bizonyos sejtfunkciókat, mint a növekedést, vagy a letapadást. Lehetőleg legyen nagyon porózus.  Eredet szerint lehet:  1. Természetes bioanyag(ok) (fehérjék, poliszacharidok)  2. Szintetikus bioanyag(ok) (szervetlen anyagok, szerves poli-merek).

Ruth Johnson-Hegyeli, svéd, kanadai, amerikai orvos, író, művész (Szent-Györgyi Albert munkatársa) használja először ezt a szót 1970-ben. Egy anyag azon tulajdonsága, amely képessé teszi arra, hogy egy élő szervezetbe beültessék, mert 1. nincs mérgező hatása se lokálisan, sem szisztémásan az anyagnak, vagy bomlástermékének, 2. be tud tölteni egy bizonyos funkciót, 3. harmóniában van a gazda szöveteivel és kedvező hatást fejt ki rájuk.

A görög “kallon” (fa), majd a latin “callum” (kérges bőr) szavakból alakult ki. Az orthognath sebészetben, a csonttörés helyén frissen kialakuló szövet, mely a törésvégek kezdeti összeköttetését biztosítja csontheg formájában. Létrejöhet:                                                                                                   1. Angiogen csontosodás útján                                                     2. Porcosodással kezdődő csontosodás                                     3. Kötőszövetes un. secunder csontosodás útján Röntgenfelvételen kezdetben nem látható, mivel röntgenárnyékot nem ad.

Cephalometriai, antropometriai vonal. Peter Camper (1722-1789) holland orvos, anatómus, antropológus, botanikus írta le 1780-ban. A latin “nasus” (orr) és “auris” (fül) szavakból ered. Áthalad a mindkét oldali porus acusticus externus (külső hallónyílás) közepén és az elülső spina nasalis pontján (Sp). Ez az alapsík a rágósíkkal csaknem párhuzamosan fut.  

Nevét a pesti születésű Carabelli György (1787-1842) magyar fogorvosról kapta. A felső első őrlőfog számfeletti gumója, az ötödik csücsök, mely a mesiopalatinalis csücsök alatt, a fog palatinalis felszínén, vízszintes barázdával elválasztva gingivalisan helyezkedik el. A rágófelszínt nem éri el. Előfordul még a második tejőrlőfogon is.  

Az ógörög „κεφάλι (kefáli = fej) és „métron” (mérték, mérce, méret) szavakból származik, jelentése: fejmérés. A fogszabályozási célból végzett arckoponya és a lágyrészek rendszeres mérése először 1931-ben kezdődött, majd a XX. második felében elterjedt az egész világon. A méréseket diagnózis, valamint kezelési terv készítésére, továbbá a kezelés közbeni, és az elért eredmények kiértékelésére használják. A fogszabályozásban a cefalometria távröntgenfelvétel készítését és elemzését jelenti, ahol minden alkalommal standard röntgenfelvétel készül, vagyis a röntgencső, a fej közepének távolsága, valamint a film vagy érzékelő azonos távolságban helyezkedik el egymástól (beállítás). Ennek azért van jelentősége, mert a leképezett felvételek nagyítása és a két oldal közötti nagyítási különbség (torzítás) azonos, a mérés reprodukálható és több, időbeni eltolódással készült felvétel is összehasonlítható. Az ilyen felvétel 2D-s (kétdimenziós), statikus képet ad. Lehet oldalirányú felvétel a sagittalis és vertikális síkban, vagy elölről hátra irányúló (anteroposterior), ahol vertikális és keresztirányú mérések lehetségesek. Ennek ellenére nem adhat pontos tájékoztatást a csontok alakjáról vagy térfogatáról, illetve a dinamikus változásokról. A legújabb 3D-s felvétel, mint a ConeBeam CT, MRI már sokkal több információt nyújt, viszont ezek kiértékelése bonyolultabb.

Az ógörög „κεφάλι” (kefáli = fej) és a μέτρηση (métrisi = mérés), valamint a latin „referō” (visszavisz, visszahoz, visszaad) szavakból ered. A koponyáról készült távröntgenfelvételt egyszerre vezette be 1931-ben egymástól függetlenül BirdsallHolly Broadbent, Sr. (1894-1977) amerikai fogszabályozó és Herbert Hofrath (1889-1952) német fogszabályozó. A felvétel elkészítéséhez sugárforrás és érzékelő szükséges. Az érzékelő lehet röntgenfilm, mely fény- és sugárérzékeny, vagy digitális technológiát kiszolgáló szenzor. Méretük mindkét esetben azonos. A fej rögzítéséhez un. fejbeállító készüléket használnak, hogy pontosan azonos körülmények között készüljenek a felvételek. Hagyományosan a röntgensugár forrása és az alany median sagittalis síkja közti távolság 1524 mm (5 feet/láb). Használnak továbbá 4 méter távolságú távröntgen gépet is. Az alany median sagittalis síkja és a film közti távolság 10-18 cm között mozoghat a fej méretétől függően.   Felvételt több irányból készíthetnek:  

1. Oldalirányú (a fősugár a paciens jobb oldalán hatol be, a filmkazetta, vagy detektor a páciens bal oldalán van).
2. PosteroAnterrior (PA / AP) kivetítést is készítenek arc aszimmetria esetén. Ilyenkor a röntgensugár merőleges a paciens coronalis síjkára és az arc a film, vagy röntgenérzékelő felé tekint. 
3. Átlós irányból (félig elfordult fej) ritkán készül röntgenkép. Az elkészült felvételen a jobb és baloldal között méretkülönbség van a torzítás miatt.

Az ógörög „kenteo” (szúr), majd ebből a latin „centrum” (középpont), centralis (központi) szavakból ered, másik része pedig a latin „fero” (visz) és „re-” (vissza) szóból „relatio” (viszony, vonatkozás). Az alsó állcsont felső állcsonthoz viszonyított háromdimenziós helyzete, valamint az állkapocs fejecsének viszonya az ízületi árokhoz.   Meghatározása: 

1. A fejecsek centrális felső, elülső helyzetben vannak az ízületi korong legvékonyabb és leginkább avascularis részénél. Ez a pozíció független a fogak érintkezésétől. Enyhe szájnyitásnál az állkapocs fejecs csak elfordul (a metszőfogaknál 18-25 mm), de nem mozdul ki ebből a mozgástartományból.
2. Vannak szakemberek, akik a centrális reláció meghatározásakor az ízületi szalag legkevésbé megfeszített helyzetét emelik ki, mikor a fejecs felső, hátulsó helyzetben áll. Ha a fejecs helyzetét a szalagok határozzák meg, „ligamentalishelyzet”-nek nevezzük, és ha az állkapocs oldalmozgása még lehetséges, akkor az „terminális zsanérhelyezet”. 

A kifejezés Az ógörög „κεφάλι” (kefáli = fej), a latin „cauda” (farok), és a szintén latin „gradus” (lépés, fok, fokozat) szavakból ered. A gradiens, mint fogalom azt fejezi ki, hogy valamely mennyiség értékének folyamatos változása a helyétől függ.   (Érdekes, hogy az „Idődilatáció” (Einstein speciális relativitás elméletének segítségével magyarázható jelenség) azt írja le, hogy a földközépponthoz közelebb lassabban telik az idő.)  A növekedés azon jellegzetességét fejezi ki, hogy a térbeli arányok időtől függően változnak. A fejlődés folyamán a test növekedése a koponyatetőtől a láb irányába később kezdődik és intenzivitása is későbbre tolódik. Ennek megfelelően a növekedés hamarabb is fejeződik be a koponyatetőhöz közelebb eső testrészeken, mint az attól távolabbiakon. Az emberi fej az intrauterin fejlődés körülbelül harmadik hónapjában a prenatális növekedés során a teljes testhossz közel 50% -át teszi ki. Ezután is fejlődik, de növekedése lelassul a törzshöz, végtagokhoz képest. Születéskor a teljes testhossz körülbelül 30%-át, felnőttkorban pedig közel 12% -át teszi ki.   A fogszabályozásban ennek az a jelentősége, hogy a felső állcsont (maxilla) fejlődése hamarabb befejeződik (11 éves kor körül), míg az állkapocs (mandibula) növekedési ugrása nemtől függően ekkor, vagy később fog csak elkezdődni (leányoknál 11 éves korban, fiúknál másfél, két évvel később). 

 Cefalometriai csontos, szerkesztett mérőpont. Robert Murray Ricketts (1920-2003) amerikai fogszabályozó vezette be. A Frankfurti horizontális (FH) (porion (Po) és orbitale (Or) közti egyenes) és a pterygoid függőleges (PtV) metszéspontja.    

Fejletlen, kisméretű, hegyes és kúpos koronával rendelkező csökevényes fog. Leggyakrabban a felső oldalsó metszőfogat (= kismetsző) érinti.

A szomszédos fogak oldalsó (approximalis) felszíneinek érintkezési területe, mely a kontaktpontból apicalis és occlusalis irányba helyezkedik el. Ez a terület magába foglalja az érintkező fogak kontaktpontjait és ránézésre úgy tűnik, a fogak érintkező felülete sokkan nagyobb, mint ezek a pontok. David M Sarver amerikai fogszabályozó véleménye szerint ideális esetben a felső frontfogaknál az arcközéptől kezdődően distalis irányba egyre magasabban helyezkedik el és egyre kisebb méretű. Összeségében a gingival embrasure és incisal embrasure nagyobb, mint a csatlakozás mérete. Ezek aránya a helyes fogazati esztétika (mikró esztétika) kialakításában játszanak szerepet.

Latinul a csont os. Elmeszesedett collagen fibrillaris sejtközi alapanyagmátrixból és ennek az üregeiben elhelyezkedő sejtekből áll. Kemény, de ugyanakkor rugalmas szövet. A csont szilárdságát a szervetlen anyagok adják, mint a hydroxilapatit [Ca₅(PO₄)OH], továbbá kisebb mennyiségben: fluor, magnézium, karbonát, nátrium és citrát. A csont rugalmasságát egyrészt a szerves agyaga biztosítja, mint az osteocollagen, másrészt a lemezes szerkezet adja. A csont 40%-a víz. A csontszövet zsírmentes, szárazanyagának anorganikus (szervetlen) és organikus (szerves) aránya: 65% és 35%. Egy csont a nyomóerőnek kétszer jobban ellenáll, mint a húzóerőnek. A nyomóerőnek való ellenállás körülbelül a sárgarézével egyező. A csont rugalmassága körülbelül kétszerese a fáénak. Nagyon dinamikus szövettípus, mely nemcsak a növekedéskor, hanem a kifejlett szervezetben is folyamatosan átépül (remodellálódik). A csont kialakulása és átalakulása alkotja a fogszabályozási fogmozgatás alapját.

A kifejlődött csont felszínén a helyi ingerek által irányított, osteoblast-tevékenység révén újabb csontréteg keletkezik.

A kifejlődött csont felszínén a helyi ingerek által irányított, osteoclast-tevékenység révén csonteltávolítás történik.  Formái:  1. Közvetlen csontfelszívódás / frontális felszívódás: a fogmederben, a fogra ható viszonylag alacsony, de hosszan tartó erő hatására történik a nyomási oldalon, a véráramlással a területre érkező osteoclastok révén.  2. Közvetett felszívódás / aláaknázó felszívódás akkor következik be, amikor a fogmederben a nyomási oldalon, a fogra ható viszonylag nagy erő miatt a véredények elzáródnak és steril elhalás következik be. Az ilyen hyalinizációt szenvedett területen közvetlenül semmilyen csontátépülés nem lehetséges. Az elhalt, avascularis terület csontátépítését csupán a szomszédos ép területekről származó sejtek valósíthatják meg. Osteoclastok jelennek meg a lamina dura endostealis oldalán, és elkezdik felszívni az elhalt gyökérhártya-területtel közvetlen szomszédos csontot.

A csontba helyezett implantátum és az élő csont között közvetlen kapcsolat alakul ki úgy, hogy egy új csontréteg rakódik az implantátum felszínére, közbeeső lágyrészek nélkül. Ezáltal szerkezeti és funkcionális kapcsolat alakul ki az élő szövet és az implantátum között. A latin osseus (csont) és integrare (egésszé tenni) szavakból származik.

A csontszövet általában nem közvetlenül, hanem más támasztószövetből, annak átépítése által keletkezik. Formái: 1. Elsődleges csontosodás (primaer angiogen) 2. Másodlagos csontosodás (desmogen)                                      2A Kötőszövetből (desmogen).                                                            2B Porcból (chondrogen)

A szó eredete a latin „alveolus” szóból származik, mely kis teknőt, medret jelent. A fogak gyökerét befogadó üreg a fogmeder-nyúlványban. Nem érintkezik közvetlenül a gyökérrel, hanem attól a gyökérhártya választja el. Születéskor még nincs, majd csak a tejfogak áttörésével alakul ki, és a maradófogak elvesztésével felszívódik. A fogmedernyúlvány és az állcsont szerves egységet képeznek, egymástól nem különíthetők el.  Az alveolus részei:  1. Lamina corticalis / lamina interna / lamina dura / belső alveolaris corticalis, mely a fog körül futó kérgi csont.  2. Corticalis csont,  –  oralis corticalis,  – vestibularis corticalis.  3. Spongiosa.

A fogak nem lekopott rágófelszínén található gumó (cusp). A csücsköket a köztük futó barázda (fissura, fő- vagy fejlődési barázda), árok (sulcus) választja el. Formája hegyes, kúp alakú, mely idővel megkopik és elhasználódik (attritio). Megtalálható a rágófelszínen a hátulsó fogakon (nagy zápfogak, nagyőrlők), továbbá a rágósík közelében (járulékos gumó), de azt nem éri el (pl.: Carabelli-gumó), és a fog oralis felszínén a metszőfogaknál.  Csoportosíthatjuk számuk szerint. Egy kiemelkedés van a felső metszőkön (tuberculum), a szemfogon két gerinc egyesül (tuberculum dentis). Két gumóval rendelkezik (dentes bicuspidati) a kisőrlő. Több csücsök található az őrlőfogakon (a felsőkön 4-3-3, az alsó őrlőkön 5-4-4). Számfeletti gumó helyezkedhet el a palatinalisan (tubeculum Carabelli a felső első, esetleg többi felső őrlőfogon, tejőrlőn), és a vestibularisan (tuberculum paramolare, ritka), valamint a distalisan (tuberculum distomolare a felső bölcsességfogakon).  Ezek a gumók illeszkednek az antagonista fogak közé és a szemközti fogak gumói közé. Funkciója szerint jelen van az őrlőfogakon, mint tartó csücsök/működő csücsök, a két állcsont közötti vertikális távolságot, valamint a táplálék felőrlését biztosítja. Az alsó őrlők buccalis csücske és a felső őrlő palatinalis gumója. Továbbá, mint támasztó csücsök/nem működő csücsök fogvezetést, a lágyrészek távoltartását, és a táplálék darabolását biztosítja. Az alsó őrlők lingualis csücske és a felső őrlő buccalis gumója. Végül pedig mint dugattyú csücsök, hajlamos az ételt bepréselni két, ellentétes fogívben lévő fogközti interproximalis területre. 

Valami a működését, erőleadását befejezi. A latin, „de-”(előtagként: az utótagnak valamitől való megfosztása, hiánya) és az „āctiō” (cselekvés, működés) szavakból ered.

A deaktiválás formái:

1. A készülék, vagy annak egy része passzív állapotba kerül, mert átadta energiáját, a tárolt energia áthelyeződött a fogakra.
2. Az orvos a még aktív fogszabályozó elemet közömbösíti, mert a készülék vagy annak egy része elérte a kívánt eredményt, de bizonyos ideig még fent hagyhatja, hogy a visszarendeződést elkerülje.

Természetellenes forma, alaki eltérés, torzulat. A latin, „de-” (előtagként: az utótagnak valamitől való megfosztása, hiánya) és a „fōrma” (alak, idom, alkat, alakzat) szavakból ered. Továbbá a görög „para” (mellette, ellentétes, túl) valamint a „μορφή” (morfí = alak) szóösszetételből származik. Egy szabályos formával rendelkező testrész a növekedése folyamán (alatt) helytelen alakot vesz fel, vagy szerkezete megváltozik. A leggyakroibb veleszületett maxillofacialis deformitás az ajak-, állcsont-, és szájpadhasadék.

Az alveolaris nyúlvány a széli (marginális) gerincből corticalis csontlemez folyamatos hiánya apikális irányban, a gyökérhossz minimum 40%-os megnyúlásával a fognyaktól. Ezt a hasadás formájú csonthiányt a nyálkahártya sem fedi. A latin „dehīscō” (meghasad, szétnyílik) szóból ered. Leggyakoribb a frontfogak ajak felöli oldalán, különösen az alsó metszőknél jelenik meg.

A fog(ak) vagy csont(ok) anorganikus (ásványok) elemeinek csökkenése. A latin, „de-” (előtagként: az utótagnak valamitől való megfosztása, hiánya) és a „calcificatio” (vagyis a kálcium (Ca²⁺) sók lerakódása a szervezetben), illetve a „mineralium” (ásvány) szavakból ered.

Műtét előtti olyan eljárás, mellyel megszüntetik a természetes dentoalveolaris ellensúlyozást, kiegyensúlyozást (kompenzációt), vagyis a fogak olyan irányú dőlését, hogy a skeletalis rendellenességet csökkentse. Ilyenkor a helyes pozícióba, a skeletalis alaphoz igazítják a fogakat. A páciensnek úgy tűnik, hogy a műtét előtti kezeléssel az állapota egyre romlik. A latin, „de-” (előtagként: az utótagnak valamitől való megfosztása, hiánya), a „com-” (össze) és a „pendo” (mér, mérlegel) a szavakból ered. Például valódi progéniánál a lingualis irányba dőlt alsó metszőfogakat labialis irányba kell dönteni, hogy a műtét után ideális tengelyállásuk legyen, míg ugyanezért a felső metszőket fel kell állítani. Ki kell alakítani a fogívek transzverzális harmóniáját. A páciens azt észleli, hogy egyre nagyobb a fogai közötti vízszintes lépcső és egyre nehezebben érnek össze az oldalsó fogai. Más esetben e célból még fogat is el kell távolítani.

Fogászati szakember, aki minősített szájhigiéniai képzésben vett részt, betegségmegelőző, egészségvédelmi és gondozói feladatokat lát el.

Dominánsan öröklődő rendellenesség, mely a fogak dentinét érinti. A latin: „dēns” (fog), és az ógörög „γένεσις” (génesis = eredet, forrás, kezdet, születés, generáció, termelés, teremtés) szóból ered. A latin „im-”, az „in-” -ből asszimilálódott, mégpedig a b-p-m betűk előtt (nem) és „perficiō” (elkészít, befejez, véghezvisz, keresztülvisz) szóösszetétel eredménye. Csak a kötőszövetet (mesoderma) érinti, ezért a zománcban és a foggyökérnél nincs elváltozás. A fogak opálosnak vagy szürkének tűnhetnek gumós koronával, a kopás gyors és a zománc könnyen csorbul. 

A külső csíralemezből származó szervek veleszületett betegsége. Az ógörög „ἐκτός” (ektós = kívül), „δέρμα” (dherma = bőr), „δυσ-” (dys- = rossz, nehéz), „πλάσις” (plasis = képződés) szavakból származik. A betegség megakadályozza, hogy a felhám, a porc, a szőrtüsző, a köröm és a fogazat szabályosan fejlődjön. A verejtékmirigyek csaknem teljesen hiányoznak, ezért a betegek érzékenyek a melegre. Bőrük vékony és száraz, testszőrzetük gyér.  Az arci megjelenésükre jellemző a kiemelkedő homlok, a hegyes orr és a vastag ajak.  A szájüreg tünetei pedig: a száraz nyálkahártya, késői fogzás, foghiány, a kismetszők csapfogak, a fogak kihegyezettek, és a fogak occlusiójának elégtelensége. Több mint 150 szindrómát írtak le e betegségből.

 A. Egy fog rendellenes előtörése, amikor az occlusio vonaláltól távol, de gyakran még a rágósíktól is messze jelenik meg.   B. Olyan zavar, amelyben a maradófog nem követi a szokásos áttörési útvonalat.  Az ógörög „ἐκτόπιος” = ἐκ (ki) és τόπος (hely) szavakból ered az ectopia szó. Gyakori a felső szemfognál és a felső első őrlőfogaknál.  Oka:  1. az állcsont viszonylag kicsi 2. a maradófog áttörési iránya deviáns 3. a tejfogak mesialis vándorlásának elmaradása 4. felső első őrlőfog áttörésének korai megindulása 5. korai tejszemfog, vagy tejőrlőfog elvesztése

 Egy fogcsoport egyszerre történő mozgatása, mint például a hat frontfog együttes hátravitele (distalisatio). A francia „en” (-ban, -ben) és a „masse” (tömeg) szavakból ered, jelentése: tömegesen, tömegestül. Ez a mozgatás egy ideiglenes elhorgonyzási eszköz (TAD) segítségével lehetséges. Ennek hiányában a fogakat csak nagy horgonylatveszteséggel lehetne mozgatni.

Két szomszédos fogcsírából kifejlődő fog, ahol a zománc és a dentin is összeolvad. Esetenként csak egy pulpa található. A latin „fusio” (összeolvasztás) szóból ered. 

  Lawrence F. Andrews amerikai fogszabályozó 1972-ben tervezte meg az occlusio hat kulcsa alapján az olyan bracketeket, amelyek a fogak mozgatását ellenőrzés alatt tartják a tér három síkjában: 1. a fogfelszín – fogszabályozóív távolsága (in-out / brackettalp vastagság) és a fog forgatása (distal offset); 2. a fogkorona mesiodistalis dőlése (angulatio); 3. a fogkorona vestibulo-oralis dőlése (torque). Korábban az edgewise bracket rendszernél a fogszabályozóívbe kellett minden egyes fognál ezeket az értékeket meghajlítani, míg Andrews készüléke magában foglalja. A szakembernek a bracketek pontos pozicionálása nagyon fontos.

Korai fogszabályozó készülék, melyet Edward H. Angle (1855-1930) amerikai fogszabályozó alkalmazott. Az őrlőkre „C” formájú állítható gyűrűt szorított, és egy, a fogív köré kiterjedő kemény labiálívből állt. Ezen ív végét csavarral látták el és egy kis anyacsavart helyeztek a drótív distalis végére, ami lehetővé tette a drótív előre tolását az ívkerület növelés érdekében. Az egyes fogakat acélligatúrákkal kötötték az ívhez. 

Miután az alsó és felső állcsontok alapsíkja szöget zár be egymással, így az őrlőfogak distalis mozgatása emeli a harapást, növeli az elülső alsó arcmagasságot, vagyis az állkapocs óramutató járásával megegyező irányba fordul el. Ennek ellentéte az utolsó őrőfog eltávolítása, vagy mesialis irányba való mozgatása az elülső nyitottharapást csökkenti. Úgy tűnik, mintha ffogeltávolítással a metszőfogak extrúziója történne.

Az anyag eltörik, ha a periodikusan ismétlődő igénybevételnél a legmagasabb átlagfeszültség értéke a statikus törőszilárdság alatt marad. A törés ott keletkezik, ahol az anyagban már készítésekor hiba, repedés keletkezett, vagy használat közben külső hatásokra károsodott. Befolyásoló tényező a szerkezeti hiba mértéke, a belső- és az átlagos feszültség értéke, valamint a feszültségingadozás mértéke.

A metszőfogak túlzott vertikális lépcsője, extrém mélyharapás, amikor a felső metszőfogak teljesen elfedik az alsókat. A köztük lévő horizontális lépcső kicsi, az interincizális szög magasabb, mint 155°.

Az állkapocs felhágó ág (ramus mandibulae) hátsó nyúlványának (processus condylaris) vége. A latin „condylus” (bütyök) és latin „mandō” (rág, pépesít, elfogyaszt) és „-bula” (főnévi képző) szavakból ered. A ramusra merőleges, vízszintesen elhelyezkedő, legömbölyített henger formájú. A két oldalon elhelyezkedő fejecsek tengelyének vonalai (miután a ramusok hátrafelé széttérnek) az öreglyuk (foramen magnum) előtt metszik egymást 140-160°-ot bezárt szöggel. Részei: a fej (caput mandibulae), mely porccal borított, és az állkapocsízület képzésében vesz részt, valamint a fejecsnyak (collum mandibulae), ami vékonyabb, és az ízületi tok, izom tapad rajta. 

A magzati életben kialakuló szervnek, vagy egy részének alaki, szerkezeti (morfológiai), biokémiai vagy működésbeli, fejlődési zavara. Ez sokszor már a magzati életben, de leggyakrabban születéskor, újszülöttkorban (0-27 napos), vagy korai csecsemőkorban felismerhető. A fejlődés során minél korábban kezdődik, annál súlyosabb. Minél később alakul ki a hiányosság, annál egyszerűbb a malformatio. A szervek kialakulásának korábbi stádiumában kezdődő rendellenességek általában súlyosabb következményekkel járnak. Létrejöhet 1. Genetikai rendellenesség miatt. a. génmutáció  b. mitochondrialis DNS eltérés  c. kromoszóma rendellenesség  d. multifaktoriális okok miatt 2. Környezeti ártalom miatt. torzképződés, teratogenensis  Formái: 1. Öröklődő (congenitalis) rendellenesség, vagyis örökléstanilag meghatározott.  2. Veleszületett (connatalis) betegség, vagyis környezeti hatások (teratogén anyagok, fertőzés) alapján alakult ki, és nem öröklődő rendellenesség. A WHO adatai alapján minden 33 újszülöttből egyet érint valamilyen veleszületett fejlődési rendellenesség. A rendellenesség jellemzője, hogy kezelése és a teljes gyógyulás elérése nehéz, az érintett egyénre nézve esztétikai, életviteli, működésbeli nehézséggel jár.

 A kivehető készülékek kiegészítő eleme, amikor az akrilátlemez rágófelszíne az antagonista fogak egy csoportjával érintkezik. Nyeléskor fogsorzáródás történik és a felharaptató sáncra harapó fogakra intrusiv erő hat, mely kevés a fogak fogágyba nyomásához, de megakadályozza, vagy csökkenti azok vertikális növekedését. Ugyanakkor a sánccal nem érintkező fogak eruptioja felgyorsul. Az akril pad célja a vertikális viszony változtatása.  1. Széles- arc és mélyharapás alkalmával az elülső harapásemelő sánc megbontja a felnőttkori occlusalis egyensúlyt, így segítvén az oldalsó fogak áttörését és az alsó frontfogak áttörésének akadályozását.  2. Hosszú- arc esetén, amikor elülső nyitottharapás, vagy annak tendenciája áll fenn, akkor oldalsó harapásemelő sáncot készítenek.

Az arc legnagyobb páros csontja, mely tetraéder alakú és nyúlványokkal rendelkezik. A latin “mala” (arccsont, arc) szóból ered. Belsejében zártüreget rejt (sinus maxillaris / Highmore üreg) és körbe veszi az orrüreget, orrjáratot. A testet megnyagobbítja a járomnyúlvány (processus zygomaticus), homloknyúlvány (processus frontalis), szájpadnyúlvány (processus palatinus) és a fogakkal növekvő fogmedri nyúlvány (processus alveolaris), mely a fogak elvesztésével visszasorvad).

 A maxillát általában a gyökércsúcsok felett (Le Fort I magasság) haránt irányban átvágják, a ledönthető csontot a distalis elérhetetlen oldalán letörik (down fracture), majd a tervezett pozícióban mini lemezekkel rögzítik. A felső állcsont előre vitele osteodistractioval is kivitelezhető, melynél az előre hozatal lassan történik.   

 Egy műanyagból készült sík, mely egy fogat, fogcsoportot, de leginkább az egész állcsontot előrébb, vagy hátrébb helyezi. Több változatban is készülhet: beragasztva az antagonista fogívre helyezve (a metszőfog(ak) keresztharapásánál az alsó frontfogakra (rögzített ferdesík) ragasztják. Kivehető lemez részeként, ami a metszőfog(ak) keresztharapásánál az alsó kivehető lemez része (Brückl-féle ferdesík,  melyet először Hans Brückl (1912-1966) német fogszabályozó használt). Végül funkciós készüléken az állkapocs horizontális növekedését serkentve, de a fordított irányú sík a mandibula fejlődését igyekszik fékezni.

George Frederick Still (1868-1941) angol gyermekgyógyász írta le ezt az ismeretlen eredetű, krónikus, sokízületi gyulladást, mely gyermek- és fiatalkorban (leggyakrabban 12 és 15 éves kor között) kezdődő autoimmun betegség. Gyakori az ízületi fej felszívódása, mely következtében az állkapocs növekedése elmarad, aminek sagittalis hatása a distal occlusio, és vertikális eredménye az elülső nyitott harapás. A betegség nem öröklődő.

Olyan nagyságú és időbeli tulajdonságokkal bíró erő, amit a szervezet elfogad, mert a célzott területre, mint a fogágyra, vagy nyálkahártyára nincs káros hatással. Az ókori görög „φύσις” (physis = természet, eredet) és a „λογία” (logia = tanulmány) szavakból származik.

A fogáttörés után a szájüregben látható korona és az állcsontokban rögzülő gyökér alkotta kemény üreges szerv. Az ember két egymást követő fogkészlettel (diphyodont) rendelkezik.  1. Tejfogazat (dentes decidui) 20 fogból áll, egy állcsontban négy tejmetsző, két tejszemfog és négy tejőrlőfog található.  2. Vegyesfogazat, amikor van még tejfog a maradógfogak mellett a szájban.  a. Korai vegyesfogazat kezdete, amikor az első tejfogat leváltja a maradófog. Az első őrlőfogak már áttörtek és a középső metszőfogak kezdenek áttörni. b. Késői vegyesfogazat kezdete a támasztózóna fogainak leváltásával kezdődik.  3. Maradófogazat (dentes permanentes) 32 fogból tevődik össze. Egy állcsontban négy metsző, két szemfog, négy kisőrlő, hat őrlőfog van, vagyis a teljes fogazatot különböző alakú és nagyságú fogak (heterodont) alkotják.  Különbségek tej és maradó fogak között: Általános különbségek:    1. A fogak számában: 20 tejfog van, 32 maradó foghoz képest   2. Méretében: a tejfogak kisebbek, mint a maradó társai (kb. 1/3-al) ez alól csak a tejmolárisok képeznek kivételt   3. Színükben: a tejfogak színe fehéres-kékes, a maradó fogaké fehéres-sárgás   4. Formájukban: a tejfogak koronája gömbölyded, alacsony és réses, erős behúzódással a fognyak területén ahol a zománc réteg hirtelen megszűnése miatt   5. Gyökerek tekintetében: a tejfogak gyökere gracilis, keskeny gyökércsatornákkal egy vestibularis irányú görbülettel, a gyökerek karmokat formáznak, amelyek körbe ölelik a maradó fog csíráját   6. A kemény szövetek vastagsága: sokkal vékonyabb a tejfogak esetén (2-3 mm, szemben a maradó fogak 6 mm)   7. A kemény szövetek ellenállása csökkent mértékű a maradó fogakhoz képest, ez magyarázza a viszonylag gyors fiziológiás kopást is   8. A pulpa kamra a kemény szövetekhez képest nagyobb kiterjedésű ezért olyan gyakori a szuvas folyamatok gyors lefutása a tejfogaknál   9. Pulpa szarvak: nagyon felszínesen helyezkednek el a tejfogaknál 10. A tejfogak pulpa mérete sokkal nagyobb a maradó fogak koronai méretéhez képest 11. Az occlusalis felszín 4 éves kor után ellaposodik a fiziológiás kopásnak megfelelően 12. Hét – nyolcéves korban a tejmetszőfogak és metszőfogak is lehetnek a szájban. Ilyenkor jól látható, hogy míg a tejfogak éle sík, addig a frissen áttört maradó metszőfogak éle csipkézett. 13. Az occlusalis felszín a tejfogaknál keskenyebb 14. A tejfogak gyökere elszenvedi a fiziológiás felszívódást Fogcsoportokhoz kötött különbségek: 1. Metszők: a tej metszők formája hasonlít a maradó metszőkéhez csak kisebb méretű 2. Szemfogak: a maradó fogaknál a tejfogak kisebbek, gömbölyded formájúak és az incisalis él egy csücsökben csúcsosodik ki 3. Molárisok: a tej molárisok formailag a maradó molárisokhoz hasonlítanak, a fogíven való helyzetüket figyelembe véve pedig a premolárisoknak felelnek meg. Több csücskűek, a felsőknek három gyökere, az alsóknak két gyökere van. A felső első tejmolárisnak gyakran van premolárisra hasonlító formája. A második tej moláris a maradó első moláris kicsinyített mása. Az alsó első tej moláris, örlőfog formájú, a második tej moláris az első maradó moláris formáját követi.

Az ínyben a nem nyújtható kollagén rostok mellett találhatók még elasztikus, rács- (reticularis) és oxytalan rostok. A „gingiva” (foghús) latin, a rost pedig ómagyar szó, mely valószínűleg a perzsa: „rise, résa” (rost, rojt) szóból ered. Ezek a rostok összeköttetést biztosítanak a foggyökér cementállományától az alveolusig, az interdentalis septum át a szomszédos foghoz vagy az ínyhez. Mivel a rostok lényegében nem elasztikusak, ezért a rugalmas összeköttetést a térbeli (hullámos) lefutásuk biztosítja.  Lefutásuk szerint csoportosítjuk:  1. Alveogingivalis rostok. Az alveolaris csontgerinc gyökérhártyájából koronálisan szétágazó rostok, melyek benyúlnak a szabad és feszes ínyhámba (lamina propria).  2. Körkörös, vagy cirkuláris rostok. A fognyak körül helyezkednek el a szabad ínyszélben (margo gingivae).  3. Dentogingivalis rostok. A cementből legyezőszerűen sugárzik a szabad – és feszes ínyhámba.  4. Dentoperiostealis rostok. Dentogingivalis rostokhoz hasonlóan a cementből indulnak a fognyak területén és az alveolaris gerinc gyökérhártyájába futnak.  5. Transseptalis rostok. A szomszédos fogak cementállományát kötik össze az alveolaris csontperem felett. Ezek a rostok alkotják egy fogíven a transseptalis rostrendszert, az interdentalis ligamentumot.  6. Septogingivalis rostok. Az alveolaris csontperemről sugár irányban futnak a papillába.   A fogszabályozás során az alveolus pereme feletti rostoknak (supraalveolaris rost) nagy szerepük van a fogak mozgatásában, majd azok helybentartásában, visszarendeződésében. A lassú anyagcsere miatt ezeknek a rostoknak az átrendeződése is igen hosszú folyamat.

Tudományág, mely a rágókészülékkel, pontosabban a fogsorok fogainak illeszkedésével (occlusio), a rágással, az állkapocsízülettel foglalkozik. A kutatás elmélyed az érintett testrész alaktanában, szövettanában, élettanában, és betegségeinek kialakulásának kutatásában, kezelésében. Különös tekintettel van az állcsontokra, a fogakra, valamint a rágószerv létfontosságú kapcsolataira a test többi részével. Beverly B. McCollum (1883-1969) amerikai fogorvos alapította 1926-ban Kaliforniában a Gnatológiai Társaságot, ezért is nevezik a “gnathológia atyja”-nak.

Robert Ara Goshgarian (1922-1992) örmény származású amerikai fogszabábozó 1972-ben átalakította a transzpalatinálisívet oly módon, hogy a merev áthidaló ív helyett egy vékonyabb  (átmérője: 0,9 mm) rugalmas acélívet helyezett. Ezen az íven középen egy “U”-hurkot hajlítanak, mely aktiválható. Típusai: 1. a gyűrűkhöz forrasztott ív, mely elhorgonyzásként szolgál, az őrlőfog mesialis elmozdulása ellen, 2. Az első őrlőfogakra ragasztott gyűrűn palatinalisan tubus van, melybe egy orvos által eltávolítható, aktiválható, majd újból behelyezhető, rögzíthető, fent leírt ívet helyeznek.

Abnormálisan keskeny és magas keményszájpad, melyhez a felső állcsont protrusioja is társul. Ahogy Edward H. Angle (1850-1930) amerikai fogszabályozó már leírta, hogy a szájlégzőkre jellemző Angle II. osztályú 1. csoportba tartozó rendellenességre jellemző, melyet gyakran az orrgaratűr beszűkülését okozó adenoid vegetáció okoz. Súlyos, fejlődési rendellenesség esetében az orbita kialakulása is sérül, ami exophthalmust okoz.

Kivehető készülékek helyben tartására szolgál. 0,7 mm kör keresztmetszetű rugókemény acéldrótból hajlított kapocs, gömbalakú véggel (gyárilag előállított gömbvégű ív darabokat árulnak). Két fog buccalis és approximalis felszíneinek területére a foghússal érintkezve fut, így elérve, hogy a gömbvég alámenős helyre kerül. A rágófelszínen két fog között halad át, a fogszabályozó lemez orális részében van elhorgonyozva. Óriási előnye, hogy ezt a kapcsot multiband készülék mellett is használni lehet, elfér a fogak között és a fogszabályozóív alatt. 

Elasztikus anyaggal, mint az elastic gumikarikával való állcsont-, vagy fogmozgatás, esetleg a horgonylat megerősítésére használatos.  Irányát tekintve lehet:  1. intramaxillaris, ún. I. osztályú gumihúzás, amikor, vagy csak a maxilla, vagy csak a mandibula fogaira kerül gumikarika, tehát azonos fogíven belül valósul meg.  2. intermaxillaris gumihúzás beosztása:  – II. osztályú gumihúzásnál a felső fogra elől, míg az alsó fogra hátul helyezzük fel a gumikarikát;  – III. osztályú gumihúzás alkalmával a felső fogra distalisan, míg az alsó fogra mesialisan kerül a gumihúzás;  – IV. osztályú gumihúzásnál az antagonista fogakat közelítjük egymáshoz. Nevezik ezt a legutóbbit vertikális gumihúzásnak is.

Sebészeti módszer a felső fogív megszélesítésére. Lényege, hogy a szájpadcsontok vízszintes lemezeinek középvonalban lévő varratát (sutura palatina mediana) megnyitják, így érve el valamilyen fokú csontos (skelettalis) tágulást a dentoalveolaris változás mellett. A módszert először Andrew J Haas amerikai fogszabályozó írta le 1958-ban állat kísérletek alapján. Az emberen végzett tágítást csak 1961-ben közölte. Rögzített készülékének gyűrűi az első kisőrlő és első őrlőfogakra vannak cementtel felragasztva. Ezeket összeköti egy akrillát lemez, mely közel van a szájpad nyálkahártyájához és egy tágítócsavart is tartalmaz. A lemez kiterjed a kisőrlőfogak és az első őrlőfogak palatinális felszínére is. A napi tágítás 0,2 vagy 0,25 mm, mely nagyságrendileg 100 N erőt fejt ki. A tágítást általában addig folytatják, míg a felső őrlőfogak palatinalis csücske érintkezésbe nem kerül az alsó őrlőfogak buccalis csücskeinek lingualis hajlatával. Tehát éppen nem bukik át rajta, vagyis túltágítást végeznek a visszarendeződés miatt. Ez az un. Haas-féle expander a tágítás befejezése után, a tágítás idejétől függően még három-hat hónapig a szájban marad. Eltávolítása után transzpalatinális ív azonnali beragasztása javasolt. 

A hajlítás a nyújtás és a tömörítés művelete, amely során az anyag külső rétege a hajlítás irányában megnyúlik, belső rétege pedig megrövidül. A középső ún. semleges réteg, amely a keresztmetszet súlypontján halad át, megtartja eredeti hosszúságát. Ez közelebb van a belső görbülethez, kb. az anyagvastagság egyharmadán fekszik. A külső erők hatására az anyagot alkotó kristályok egymáson elcsúsznak.

A fogszabályozóívbe hajlított tartós deformációt hoznak létre következők:

1. A hajlítási rend szerinti hajlítások, melyek elengedhetetlenek a klasszikus / standard élíves technikánál.
2. További erő, erőrendszer kialakítása céljából.
3. Bracket speciális elhelyezése, vagy a fog formája miatt.
4. Egy, több fog kikerüléséért.
5. Bracketek egymástól való távolságtartása céljából.
6. Az ív rágás következtében esetlegesen kialakuló deformációja elkerüléséért.

Charles Henry Tweed (1895-1970) amerikai fogszabályozó osztályozta a fogszabályozási koordináta-rendszer szerint a fogszabályozóíven levő hajlításokat. Három rendbe osztotta be őket. Ezeket a klasszikus élíves / standard edgewise rendszernél minden ívbe be kell hajlítani.  Elsőrendű hajlítás / in-out hajlítás / offset hajlítás / bayonet-hajlítás / orovestibularis hajlítás A vestibularis térben a rágósíkkal párhuzamos hajlítások célja az egyes fogak koronájának labialis/ buccalis felszínének kontúrjában és kiemelkedésében előforduló különbségek kiegyenlítése. Ilyen in-out (be-ki) hajlítás a felső kismetszők mesialis és distalis oldalán lévő hajlítás, amely biztosítja a kismetszőfog koronájának enyhén palatinalisabb helyzetét (inset) és a szemfogaktól mesialis kihajlítás (outset), az őrlőfogaktól mesialisan a bayonet hajlítás (distal offset), valamint az antirotációs hajlítás (toe-in). Speciális eset, ha egy fognál nem változik meg az angulatios érték, de mind a fogtól mesialisan, mind distalisan a függőleges síkban egy ún. vertikális lépcsőt hajlítunk.  Az elsőrendű hajlítással transzverzális hatást (tágítás / szűkítés) is el lehet érni. Ugyanakkor a fogak torque értékét is befolyásolja mindez, különösen körkeresztmetszetű fogszabalyozóív használatakor.  Másodrendű hajlítás / döntő hajlítás / angulatios hajlítás A fogszabályozóív függőleges síkban való hajlításait jelenti, mely meghatározza egy fogkorona angulatioját (mesiodistalis dőlését). A hajlítás occluso-gingivalis irányba történik. Ilyen hajlítás az elhorgonyzási hajlítás (tip-back), V-hajlítás, az esztétikai hajlítás, sweep, háztetőhajlítás.  Harmadrendű hajlítás / torque-hajlítás / inclinatios hajlítás Az élívben levő csavarás célja az érintett fogkorona orovestibularis dőlésének (a fog labiolingualis / buccolingualis tengelyének) meghatározása. Erős extratorque hatás a fogívre tágításként is hat, mint az erős antitorque a fogív enyhe szűkületét okozza, vagyis az elsőrendű hajlítást befolyásolja.     

A skelettalis mély viszony, a dentoalveolaris mélyharapás megszüntetése a cél. Az alsó arcmagasság növelése a hátsó fogak extrusiojával érhető el:  1. Kivehető vagy rögzített felső elülső harapási lemezzel, mely érintkezik az alsó elülső fogak metsző éleivel, míg a szemben lévő hátsó fogakat szétválasztja és szabadon előtörhetnek.  2. Vertikális irányú gumihúzásával (IV. osztályú gumihúzás) a hátulsó fogakon.  3. Extraoralis készülék (pl. headgear) caudalis irányú erő összetevővel is rendelkező húzással (nyaki húzás).  4. Implantátum segítségével.

Célja a fogak közötti távolság tartása vertikális irányban.        A készülék lehet:                                                                                       1. Kivehető készülék része.                                                                    2. Rögzített készülékre felhelyezve.                                                 3. Fogakra önállóan felragasztva Felhasználása:                                                                                           1. Keresztharapás, vagy non-occlusio megszüntetésének segítése, vagyis a fogakat az antagonista fogaktól elemelik, hogy a mozgatandó fog csücske ne akadjon meg az antagonista fog csücskében.                                                                   2. Ahol a harapásemelő érintkezik a fogakkal, ott a fogak áttörését gátolja, míg a többi fog szabadon folytatja a vertikális irányú mozgását.

A rágóizmok által harapáskor kifejtett erő newtonban (N) mérve. Ennek kifejtésében az izmokon túl az alsó és felső állcsont, a fogak, valamit az állkapocsízület vesznek részt. Nehezen mérhető, mert érteke étkezés közben is állandóan változik. A maximális harapási erő mérhető, de ez egy viszonylag kevés haszonnal bíró fogalom, mivel ritkán valósul meg a mindennapi rágófunkciónál.  Gyermekeknél a harapási erő átlagosan évenként kb. 22 N-nal nő, míg felnőttkorra eléri a teljes maximális erőt. Ez foganként változó értékű. Az erő vertikális (axialis megterhelés) összetevője 100-2500 N között van, ahol a distalisabban elhelyezkedő fognak egyre nagyobb erőt kell elviselnie. A harapási erő oldalirányú összetevője kb. 20 N. Diszfunkció esetén ezen erők többszöröse lép fel. 

Az állcsontok közötti vertikális távolság.  Formái:  1. Fiziológiai harapási magasság / interocclusalis térköz / szabad tér / FWS (freeway space) / interocclusal clearance: az állkapocs nyugalmi helyzetében, melynél az antagonista fogak között un. interocclusalis rés van.  2. Fizikai harapási magasság: az antagonista fogak érintkeznek, az állkapocsízület központi záródásos helyzetben van.

Tertier torlódás okát pontosan nem ismerjük, multifaktoriálisnak véljük. A bölcsességfog áttörésének idejében kezd kialakulni, majd idővel a frontális torlódás mértéke erősödik.  Kialakulását a következőképpen gondolják:   1. a felső és alsó állcsont egymáshoz viszonyított differenciált növekedése (a mandibula kifejezetebben és hosszabb ideig növekszik (cephalocaudal gradiens), ezért a fogívkerület csökken. Amikor a mandibula előrefelé nő a maxillához képest, ahogy ez általában szokott is lenni, az alsó metszők lingualisan fognak elhelyezkedni, különösen akkor, amikor anteriorrotáció is fennáll).   2. az alsó állcsont maradék növekedése.   3. miután a mandibula forward internal rotációja nagyobb, mint a maxilláé, ezért normál esetben az állkapocs fogívhosszának erőteljesebben csökkennie kell, mint a felső állcsont fogívhosszának    4. a mandibula növekedésével a metszőfogak egyre lingualisabb irányba dőlnek, melyet az anterior rotáció okoz.    5. a bölcsességfogak nyomása (a legtöbb egyén bölcsességfogának előtörése reménytelen, mivel a ramus mandibulae remodellálódása nem elegendő. Ezért logikusan következtetnek a fogorvosok és a páciensek, hogy a bölcsességfog beékelődése, és annak nyomása okozza a metszőfogak területén a torlódást. Bizonyított, hogy a késői torlódás kialakulhat azoknál is, akiknél a bölcsességfog csírahiányos. Amennyiben, a heteseket korán eltávolítják, akkor enyhébb torlódás várható, ami a nyolcas felelősségét valószínűsíti, de teljes magyarázatát nem adja.).   6. funkcionális viszony változása (gyerek mimika más, mint a felnőtt mimikája).   7. a relatív nagyobb fogak  A. az állcsontokhoz viszonyítva,  B. puha ételek miatt a rágás gyengül, a csontozat nem erősödik és nő eléggé,  C. az alsó fogak mesiodistalis átmérője viszonylag nagyobb, mint amit a felső fogak igényelnének).   8. idővel az alsó szemfogak lingualis irányba bedőlnek.   9. az orofacialis funkciók a fogat igyekeznek felállítani (a fogak csücskeinek ferdesík hatása révén), de a fogak egyre jobban mesial irányba dőlnek. 10. a növekedés során a felső és alsó állcsont eltérően rotálódik.  11. alsó szemfogtávolság korral csökken. 12. Percival Raymond Begg (1898-1983) ausztrál fogszabályozó 1954-ben írta le az elhasználódási / kopási teóriáját: A „normál kopást” okozó étkezés hiánya okozza a torlódást. A bennszülöttek (aborigin) fogazatánál, szokatlan a fogazati rendellenesség, de az interapproximalis és occlusalis kopás kifejezett. (Aborigin áttért a XX. század végén a modern étkezésre és látható, hogy a kopás elmaradt. Torlódás továbbra is ritka náluk, de a parodontium megbetegedése komoly problémát okoz. Azt is megfigyelték, más népcsoporton, hogy kisőrlőfogak eltávolítása ellenére, amikor a fogívkerület a kezelés folyamán csökkent, mégis később torlódás alakult ki. A fentiek alapján a Begg-féle folyamatos interproximalis kopás teória mégsem bizonyítható.). 13. súlyos mélyharapás. 14. helytelen artikuláció a szemfogak helytelen megterhelését okozza a mandibula oldalmozgása során (Angelo R. Lombardi (1923-2013) amerikai fogszabályozó 1972-ben, majd két svéd, Berit Lindqvist és Birgit Thilander (1924-2016) szakember 1982-ben írta le). 15. a szemfogak elfordulása. 16. vertikális növekedési minta krónikus légzési beszűküléssel. 17. a fogak vándorlása a lágyrészek degeneratív elváltozása miatt.

A szép meghatározásához Edward Hartley Angle (1855-1930) amerikai fogszabályozó 1899-ben a hellén belvederei Apolló szobor márvány másolatát vette, melynek eredetije Kr.e. 330-320-ban készült. A homlokot és az állcsúcsot érintő (lágyrész glabella (G’) és a lágyrész pogonion (Pg’) pontokon áthaladó) egyenes, mely az orrszárnyak közepét szeli át és az alsó ajkat érinti.

Az első őrlőfogak áttörésének irányát és annak hatását írja le. Egil Peter Harvold (1912-1992) norvég-amerikai fogszabályozó közölte könyvében 1974-ben. A felső hatos fog előtörése alatt előrefele (mesial irányba) is mozdul, míg az alsó első őrlőfog az alsó állcsont alapsíkjára (ML) állított merőleges mentén növekszik. Amennyiben a felső őrlőfog áttörését gátoljuk, akkor a mandibula növekedése miatt az alsó hatos a felsőhöz képest mesialisabb helyzetbe kerül. Fordított helyzetben, vagyis az alsó őrlőfog növekedésének fékezésekor a felső fog előrébb kerül. Így a szelektíven megválasztott fogáttöréssel jó esélyünk van a fogazati rendellenesség javítására. 

 Asbjörn Hasund (1930-2022) norvég fogszabályozó 1973-ban a Bergen-technikához fejlesztette ki a távröntgenfelvétel kiértékelését, melyet tanítványa Dietmar Segner német fogszabályozó egészített ki. Ideál occlusioval rendelkező egyének cefalometriai értékei alapján határozták meg az arctípushoz tartozó normálértéket. Létrejött az un. vezető variáns, és ez alapján a csúszónorma. Az értékek nomogramba helyezésével létrejött a harmóniadoboz. Ez cefalometriai analízis abban különbözik a többitől, hogy legfőbb skelettalis értékekre egyéni normálértéket ad (úgymint SNA, SNB, NSBa, NL-NSL, ML-NSL). Továbbá megadja az elülső felső és alsó arcmagasság arányát, melyet indexnek neveznek (elülső arcmagassági index, I= N-Sp’ / Sp’-Gn).

Egy elméleti elképzelés, ahol az antagonista fogak érintkezése az occlusiós vonalban van és az állcsont viszonya tökéletesm ideális. Angle I. osztályú őrlő és szemfogviszony, fogívek középvonala az arcközépvonalával egybe esik, a Spee-görbe egyenes, vagy enyhén görbül, a fogak tengelyállása (angulatio és inclinatio) helyes, az alsó és felső fogak mérete arányos egymáshoz, nincs résesség, nincs torlódás.

Látszólag ismeretlen eredetű megbetegedés, rendellenesség, fájdalom, bántalom. Ógörög szavakból származik a kifejezés, mint az „ἴδιος” (idios = a sajátja) és „πάθος” (pathos = szenvedő). 

Hosszú ideig tartó, lassú lefolyású betegséget vagy egészségügyi állapotot jellemez. Az ógörög „χρόνος” (khrónos = idő) szóból ered.

  A latin „impingō” (űz, hajt, beszorít valahova) szóból ered.  Többféle értelmezése van:  1. A felső állcsont feljebb (cranialis irányba) helyezése a túlzott ínymosoly, vagy skelettalis nyitottharapás miatt. Az ilyen Le Fort I műtéti beavatkozás során a felső állcsontot előrébb is helyezik, hogy a csont mögötti ér- és idegképleteknek legyen elegendő helye (egyes szájsebész a maxilla distalis felszínéből is eltávolít csontot, hogy picit hátrébb helyezhesse a csontot). Ez a műtéti beavatkozás alkalmas a felső állcsont forgatására is. Az alsó állcsont automatikusan anterior irányban autorotálódik és a fogilleszkedés tökéletesedik. 2. Egy áttörésben lévő fog elmozdulása megáll, mert mechanikai akadályba ütközik. 

 A metszőfogak metszőélének irányába mutató, vagy ahhoz tartozó része. A latin „incīdō” (belevág, belemetsz, bevés, elvág, szétvág) szóból ered. 

A bracketeket, fogszabályozó kellékeket először a laboratóriumban ideiglenesen egy gipszmintán helyezik el, és ezután „viszik át” őket egyszerre a fogakra egy átvivő sablon segítségével. Ez egy kétlépéses eljárás. Előnye: 1./ pontosabb elhelyezési lehetőség, különösen az ún. lingual technika esetén nagy a jelentősége; 2./ székidő csökkentése.

 Az érintett fog, ritkábban fogak a rágósík alatt helyezkedik el. A latin „īnfrā” (lent, alul, alá) és a „positiō” (állás, helyzet), valamint az „occlūdō” (elzár, bezár, akadályoz) szavakból származik. Elsüllyedt fognak is nevezik. Általában a maradófog helye beszűkült ankylosis, korai tejfog elvesztése, vagy valamilyen kóros szokás következményeként.

Két, vagy inkább több szakterületet vagy tudományágat átfogó irányzat, amikor összeolvasztják, ötvözik a különböző szakágak módszereit. Közösen vizsgálják a problémákat, állítanak fel tervet, így több oldalú szemlélettel közös elképzelés alapján végzik a kezelést. A kifejezés a latin „inter-” (között, közé, alatt, folyamán) és „disciplina” (ismeret, tudomány, tudományos rendszer, iskola, tudományszak, szokás, mód, gyakorlat) szavakból származik. 

A fog gyökércsúcs felé való mozgatása. A latin „in-” (ba, be) és „trūdō” (taszít, lök, nyom, hajt, űz, kerget, kényszerít) szavakból ered.  Formái: 1. Aktív intrusio-ról beszélünk, amikor a fogszabályozás során egy fog, vagy fogcsoport fogait a fogmedernyúlványba toljuk és a fog(ak) távolodnak a rágósíktól.  2. Relatív intrusio esetében a fog(ak) normál növekedését megakadályozzuk, míg más fogak áttörését, növekedését szabadon engedjük.  3. Látszólagos intrusio folyamán nem a vizsgált fog kerül a fogágyban mélyebbre, hanem a distalisabb fog növekedésével az állkapocs posterior rotálódik.  4. Pseudo intrusio az a folyamat, melynél metszőfog labialis irányba dől. 5. Az intrusio dentis alkalmával egy baleset folyamán, fogtengelyirányú erő hatására, a már rágósíkot elért fog(ak) visszanyomódik a csontba. 

A fogszabályozóív “játéka” a bracketrésben, vagyis a bracket és a fogszabályozóív között jelenlévő szabad tér, mely az ív és a bracketrés közötti méretkülönbségből adódik. A nyíláson belül az ív szabadságszögét nevezzük játéknak.                                Mértéke függ:                                                                             1.  A bracket és az ív egymáshoz viszonyított méretétől             2. A fogszabályozóív élének lekerekítettségétől                          3. A fogmozgatás típusától.                                                               Minden 0,001 hüvelyknyi (inch) “játék” a bracketrés és a fogszabályozóív mérete között 5 fokos torqueveszteséget jelent.

A fogméret eltéréseinek előrejelzésére szolgál, nemcsak az egész fog mérete, hanem a normális csücsök-barázda-fogilleszkedésből származó funkcionális fogívkomponensek alapján. Emil Bailey 2011-ban adta le szakdolgozatát és Emil Bailey, Gerald Nelson, Arthur J. Miller, Larry Andrews és Earl Johnson amerikai fogszabályozók közölték 2013-ban. A fogméret meghatározásához fogcsoportokat használ. A maxilla frontszegmens a felső szemfogak koronájának a csücskei közötti távolság, melyek a szemfogak tengelyében helyezkednek el és illeszkednek az alsó szemfog és első kisőrlőfog közé.  A maxilla hátulsó szegmens a szemfog csücskétől a felső első őrlőfog mesiobuccalis csücskének hegyéig ér.  Az alsó frontszegmens a szemfog distalis érintkezési pontjának és az ellenoldali szemfog distalis érintkezési pontjának távolsága.  Az alsó hátsó szegmens a kisőrlőfog mesialis kontaktpontjától az első  őrlőfog mesialis és középső csücskei között elhelyezkedő mesiobuccalis barázda távolsága. 

Cefalometriai csontos, valós mérőpont. Rocco J. Di Paolo amerikai fogszabályozó írta le 1969-ben. Az állkapocshossz hátulsó mérőpontja négyszög cefalometriai analízisnél. Az állkapocs felhágó ága (ramus mandibulae) elülső részének és az állkapocs testének (corpus mandibulae) találkozásánál kialakuló görbület legmélyebb pontja.

A fogszabályozóívbe hajlított rugó, melyet súrlódásmentes fogmozgatásakor használnak. Leggyakrabban a metszőfogak distalis mozgatásakor alkalmazzák (kontrakciós kacs, Bull loop). Rugalmasságát a szomszédos brackettávolság növelésével érik el. A „loop” angol szó melynek értelme olyan alak, amely körbehajlik és keresztezi magát. Különböző formájú és kialakítású fogszabályozó-rugó. Számos célra használják, pl. a terhelés/elhajlás-arány csökkentéséhez az ívhossz növelésével, súrlódásmentes fogmozgatás megvalósításához, hogy elkerüljék az egyenes ív erőinek szétszóródását, és hogy felbontsák a létrejövő erőrendszer erőit és nyomatékait (vagyis, hogy az erők változásai ne módosítsák automatikusan a nyomatékokat).

Az állkapocs mozgása során az állkapocsízületben megjelenő rövid, éles hang, mely kezdetben halk, de idővel erősödő. Először csak az érintett hallja, és sztetoszkóppal az orvos, később azonban a közelben lévők is észlelik.  A kattogás oka a túlterhelt porckorong (discus articularis) hibás elhelyezkedése A kattogás csoportosítható megjelenése szerint: 1. Korai nyitó kattogás. Az állkapocsfejecs előre mozdulásának kezdetekor keletkezik. 2. Nyitás közbeni kattogás. Szájnyitás során a fejecs áthelyeződési útjának felénél előforduló kattogó zaj.  3. Késői nyitó kattogás. A fejecs előre tolódásának befejezése előtt előforduló kattanás.  4. Korai csukó kattogás. Az állkapocsfejecs hatra mozdulásának kezdetekor előforduló kattogó zaj.  5. Csukás közbeni kattogás. Szájzárás során a fejecs áthelye-ződési útjának felénél előforduló kattogó zaj. 6. Késői csukó kattogás. A szájzárás befejezése előtt előforduló kattanás.  Formája szerint lehet egyszeres kattanás, azaz egyetlen kattanó hang a mandibularis mozgás nyitó vagy csukó fázisa alatt. Lehet még kölcsönös kattogás is, vagyis két kattanás, melyek közül az egyik a száj nyitásakor keletkezik, a másik pedig mielőtt a fogak összezáródnának. Az állkapocsízület porckorongja nem megfelelő helyzetben van és a fejecs a szájnyitás alatt maga előtt tolja, majd helyére löki. 

Egy rugalmas anyag a rá ható erő megszűnése után már nem nyeri vissza eredeti alakját és méretét. Erő hatására bizonyos mértékig deformálódik, megnyúlik, de egy ponton a rugalmasság megszűnik, s ezt folyáshatárnak nevezzük. Ez a képlékenység folytatódik a szakítószilárdság határáig, ahol az anyag egyes helyein már úgy elvékonyodik, hogy bekövetkezik a szakadás. Rideg anyagoknál nincs képlékenységi tartomány, vagyis a rugalmassági határon túl azonnal szakad. 

Ideális esetben a felső fogak részben beborítják, fedik az alsókat. Amennyiben ez az egyensúly megbomlik és ez a viszony fordítva jelentkezik, akkor keresztharapásról beszélünk. Csoportosítása: 1. A résztvevő fogak száma szerint, amikor egy vagy több fog van keresztharapásban. 2. Elhelyezkedés szerint:  a. a frontfogak területén, elülső keresztharapás, fordított harapás,  b. oldalsó fogaknál, hátulsó, buccalis keresztharapás, mely lehet egyoldali vagy kétoldali,  c. körkörös cirkuláris /teljes/ teleszkópos keresztharapás, 3. Funkcionális érintettség szerint:  a. kényszervezetés miatt /funkcionális keresztharapás/ álkeresztharapás (enyhe felső fogívszűkület és az oldalirányú kényszervezetés alakítja ki), b. nincs funkciós zavar, de annyira szűk a felső, és / vagy tág az alsó fogív,  4. Eredete szerint: a. dentális eredetű,  b. skelettalis hátterű, ami adódhat a felső állcsont hibájából, vagy a maxilla túlzott szélessége (teljes maxillaris buccalis keresztharapás, Brodie szindróma), illetve túlzott keskenysége miatt (teljes maxillaris palatalis keresztharapás). c. az állkapocs hibájából, amikor a mandibula túl keskeny (teljes mandibularis lingualis keresztharapás) a progeniánál fordul elő és Angle III. osztályú a rendellenesség, vagy a mandibula túl széles (teljes mandibularis buccalis keresztharapás), a valódi progeniánál fordul elő és Angle III. osztályú a rendellenesség,  d. mindkét állcsont hibájából alakul ki. 

Az érintett személy a fogáttörés tekintetében életkorához, csonttani érettségéhez képest erősen visszamaradott. A latin „dēns” (fog) és a „tardō” (késleltet, gátol, feltartóztat) szavakból ered. Ez gyakori kísérőjelenség olyan tünetcsoportok, csontfejlődési zavarok és más fejlődési rendellenességek mellett, mint az Apert-anomália, Down-szindróma, dysplasia, rachitis, dysostosis cleidocranialis, dysostosis craniofacialis.

A teljes kezet, valamint az orsócsont (radius) és a singcsont (ulna) epiphysiseit is tartalmazó röntgenfelvétel. A felvételt táblázati értékekkel összehasonlítva meg lehet állapítani a csontváz fejlettségi állapotát (skelettalis kor). A csontok elcsontosodása genetikailag pontosan meghatározott rend szerint folyik és az egyes csontok teljes kialakulása különböző időpontokban történik.

 Kieferorthopädischer Laser Meßtisch (állcsontorthopédiai lézeres mérőasztal) rövidítése, mely a távröntgenfelvételek és a fogászati minta kiértékelésére használnak. Borbély Péter találta fel, és a német KRUPP Medizintechnik (Essen) gyártja. 

Hagyományos fémligatúra egy piciny hurokkiegészítéssel. Célja: egyrészt a fogszabályozóív rögzítése a bracketrésben, másrészt a gumikarika beakasztását szolgálja. Az alábbi inch méretben gyártják: .010”, .012″ és .014″-es (0,25, 0,30 és 0,35 milliméter). 

Az ógörög „κόλλα” (kólla = ragasztó) és „-γενής” (-genḗs, alakítani formálni) szavakból származik. A kötő és támasztószövetek rostos anyagának nagy részét ez a fehérje képezi. Vízben oldhatatlan, de főzés hatására kocsonyás enyvet ereszt, mely nagy térfogatú vizet képes megkötni (kocsonya). Nem nyújtható, de nagy szakítási szilárdsággal rendelkezik.

Homorú arcprofil. A progén arc jellegzetessége, ahol a homlok-ajkak-állcsúcs görbülete befele irányul. A konvexitási szög negatív  értékű és a páciensnél Angle III. osztályú rendellenesség diagnosztizálható.

A szomszédos fogak oldalsó (approximalis) felszíneinek érintkezési pontjai. Harapás, rágás közben védik az ínypapillákat a nyomástól.  David M Sarver amerikai fogszabályozó megállapította, hogy a felső frontfogak kontaktpontja ideális esetben az arcközéptől kezdődően distalis irányba egyre magasabban helyezkedik el.

Domború arcprofil. A maxilla prognathiájából fakadó arc jellegzetessége, ahol a homlok-ajakak-állcsúcs görbülete előrefele irányul. A konvexitási szög pozitív értékű és felfedezhető a páciens Angle II. osztályú rendellenessége.

A fogak ajak felé néző oldalán, a fog egyenlítője körül, kicsit az ínyhez közelebb futó 0,7-0,9 mm körkeresztmetszetű rugókemény acélív. A latin „labium” (ajak) szóból. A kivehető készülék helyben tartására, esetleg a metszőfogak szájpad felé döntésére szolgál, mely részárást is eredményez. A szemfogaknál egy hurok egészíti ki és általában e fog mögött halad át a szájpadra, ahol az akrillemezben van elhorgonyozva. Az ív egy részét akril is boríthatja a helyben tartás erősítése végett.

A fog vestibulooralis döntése. A latin „labium” (ajak) és szintén latin „lingua” (nyelv) szavakból. Ilyenkor, ha a fog koronája helyben marad, akkor a gyökércsúcs lingualisabb / palatinálisabb helyzetbe kerül. Az oldalsó fogaknál ugyanezt a döntést buccolingualis döntésnek nevezzük. 

Olyan fogmozgatáshoz használt enyhe erőhatás, amelyet egyes fogszabályozási rendszerek úgy hirdetnek, hogy a kezelés alatt optimális a fog(ak) elmozdításához és a mozgatás sebességéhez. A nemzetközi irodalomban sajnos nincs egyetértés az optimális erőszint meghatározásában, így lehetetlen a lágy erő nagyságát meghatározni.

Azok a fogszabályozó eszközök, melyeket egy laikus nem lát a száj nyitásakor a páciens szájában. Ez lehet:  1. Mélyhúzott készülék, mely a fogak oldalait fedi, de átlátszó színe miatt nehezen vehető észre.  2. A fogak nyelv felöli oldalára helyezett fix készülék.

René Le Fort (1869-1951) a francia hadsereg sebésze, aki mindkét világ-háborúban szolgált. 1901-ben a kadáverek (halotti tetem) fején kísérleteket hajtott végre, melyeknek célja az volt, hogy meghatározhassa a felső állcsont szerkezeti gyengeségeit, területeit, amelyeket „gyengeségi vonalaknak” nevezett el.  Ezen eredmények szerint három alapvető törésvonal-mintázat létezik:  a Le Fort I törés, mely egy keresztirányú törés,  a Le Fort II piramis formájú törés,  a Le Fort III törés pedig a craniofacialis disjunctio vonala.  A kombinált sebészi-fogszabályozási beavatkozás (orthognath műtét) során a felső állcsont operációja a Le Fort I szinten történik, mely a felső fogak csúcsainak szintje felett van, beleértve a maxilla teljes fogmedernyúlványát, a szájpad boltozatát és a pterygoid rész alsó végeit az arckoponyától egyetlen blokkban választják el és mozgatják. 

 Egy területet felmetszenek, és a környezetétől oly módon elválasztanak, hogy az ér-, és idegellátása megmaradjon. A beavat-kozás célja, hogy az alatta elhelyezkedő szövethez hozzáférhessenek, vagy hasonló szövetféleség pótlására használhassák a meglazított szövetet. A szájsebészetben fontos, hogy a lebeny muco-periostealis legyen, ép csontfelületre kerüljön vissza és a zárása feszülésmentes maradjon. 

 Az a tér, mely az által keletkezik, hogy a maradó szemfog és a két kisőrlőfog mesiodistalis átmérőinek összege kisebb, mint az őket megelőző tejfogaké, vagyis a tejszemfog, valamint az első és második tejőrlőfog mesiodistalis mérete. (3+4+5<III+IV+V) Ezt a méretarányt Hayes N. Nance (1893-1964) amerikai fogszabályozó 1947-ben írta le. „Leeway” angol szó melynek értelme: elmaradás, késés. A „space” szintén angol szó (tér, hely, űr). Az alsó fogívben 1,7-2,5 mm oldalanként, míg a felső fogaknál 0,8-1,5 mm quadránsonként.

Az alsó és felső metszőfogak hibás mesiodistalis dőlésszögének jellemzője, ami térhiányra utal. Az alsó fogívben az elsőrendű torlódásnál, a felső fogaknál 1. a felső szemfogak növekedésekor figyelhető meg, 2. a szájpadlási gyökértorque kezelési mellékhatásaként léphet fel.

A fogakról, a fogmedernyúlvány és a nyálkahártya egy részéről vett negatív minta, melyről pozitív másolat készíthető. Leggyakrabban alginátot, ritkábban szilikon bázisú lenyomatanyagot használunk. 

Nem invazív, nem ionizáló keresztmetszeti képalkotó eljárás a test szerkezetének leképezéséhez, mely mágneses terek és rádióhullámok kombinációjával történik. Isidor Isaac Rabi (1898-1988) Osztrák–Magyar Monarchiában született amerikai fizikus 1938-ban közölte a mágneses magrezonancia jelenségét. Felix Bloch (1905-1983) svájci-amerikai és Edward Mills Purcell (1912-1997) amerikai fizikusok alkalmazták az anyagok szerkezetének vizsgálatára. A készülék legfontosabb része egy mágnes, a pácienst, vagy a vizsgált testrészt ennek terébe helyezik A készülék által kialakított erős mágneses térben a test hidrogén atomjaiban a protonok tengelye megbillen. Ehhez még rétegenként további energiát juttattnak, mely a protonnál további geometriai változást okoz. Ezek a protonok a kapott energiát a mért síkban kisugározzák, melyet a készülék mérni tud. A kívánt síkban, a szervezetben bekövetkező energiaváltozásokat egy nagy teljesítményű számítógép részletes felbontású, háromdimenziós képpé alakítja. Óriási előnye, hogy nincs szövetkárosító hatása és a vizsgálat fájdalommentes.

A latin “mal”-, “male-“ (rosszul, rossz) és a szintén latin “positio” (állás, helyzet) szóösszetételből ered. Rendellenes elhelyezkedés.

Douglas Edward Toll (1930-2012) amerikai-német fogszabályozó az 1990-es években mutatta be, mely egy rögzített funkciós fogszabályozó készülék, de lényegesen más, mint a többi fix funkciós készülék. Angle II. osztályú rendellenesség, nem közreműködő (non-compliant) pacienseinek készült. A készülékkel skelettalis változást igyekeznek elérni az idegi-újratanulással. A készülék aktiválásánál a lépcsőzetes előrehozatali protokollt használják. Az első őrlőfogakon gyűrűk vannak felragasztva, ahol orálisan az ellenkező oldali fogakkal való szilárd kapcsolat (transzpalatinális ív, lingual ív), míg vestibulari-san ferdesík irányítja az állkapocs helyzetét.

A szájzugtól kiinduló hosszú függőleges redő, amelynek részei oldalirányban körül határolják az állcsúcsot.  Marionett egy zsinóron mozgatható bábu, melynek szája is le-fel és oldalra is el tud mozdulni. A francia „marionnette” (báb) szóból ered, mely valószínűleg a „mariole” (Szűz Mária szobrocska) szóból származik. Fontos az arci megjelenésnél, mert utalhat az életkorra. Onnan ered, hogy az életkorral a szervezetben a szalagok egyre lazábbakká vállnak és a zsírszövet leereszkedik.

 A fogfejlődés kezdetben helyes, tehát az első szakasz (praeeruptiv szakasz) tökéletes. Viszont a második (eruptív szakasz) szakaszban a gyökerek fejlődésével a fog a csont szivacsos állományából (substantia spongiosa) a szájüreg felé mozdul, át is tör a szájüregbe, de tovább nem fejlődik.  Oka: a szájüregbe való áttörési zavar. A fogkoronát körbevevő fogzacskó ép, egészséges, de az érintett fog gyökére körüli rész, un. parodontalis ligamentum sérült, funkcióját nem tölti be.  Klinikai tünetek:  1. e fogat semmi nem fedi, jól látható a szájüregben,  2. a rágósíkot nem éri el, attól távol helyezkedik el,  3. idővel egyre mélyebbre kerül,  4. kopogtatáskor üveges hangot ad (az angol irodalom fémes hangnak nevezi), 5. a röntgenfelvételen parodontalis rés nem látható,  6. egy tölcsérszerű behúzódás alakul ki a fogkorona körül, ami szélesedik a szájüreg felé.  7. a szomszédos fogak áttörése normális, de az ankylotizált fog felé dőlnek és ez a dőlés idővel egyre kifejezettebb.  Kezelésnél az ilyen fog fogszabályozási mozgatása lehetetlen, de horgonyfognak jól lehet használni. A kifejezés a latin „retentiō” (visszatartás, visszafogás, visszamaradás, dugulás, megrekedés) és az ógörög „ἀγκύλος” (ankýlos = hajlott, görbe) szavakból ered.

A felső állcsonti, ahhoz tartozó, azzal kapcsolatos. A latin „māla” (arccsont, arc) szóból ered.

Megfogalmazása  A. Horgonylatveszteség nélküli, vagy legalábbis minimális horgonylat veszteséggel járó fogmozgatást igénylő kezelésnél megkívánt erőrendszer.  B. Százalékos beosztásnál azt jelenti, hogy a részárás minimum 75%-a a mozgatandó fog részéről történik, és kevesebb, mint 25%-a a horgonyfog rés felé vándorlása.  C. A fogatónyomaték és az erő aránya (M/F) a horgonyfognál legalább 12:1, míg a mozgatandó fognál legfeljebb 6:1.

 Egy áttörésben lévő fog elmozdulása megáll, mert mechanikai akadályba ütközik. A kifejezés a latin „retentiō” (visszatartás, visszafogás, visszamaradás, dugulás, megrekedés) szóból származik.  Oka: pl. fogáttörés iránya nem megfelelő, beszűkül az érintett fog helye, számfeletti fog állja útját, vagy fogeredetű daganatba ütközik. Klinikai tünetek:  1. a fogkorona esetleg látható a szájüregben, de legtöbbször nem,  2: a szomszédos fogak sokszor bedőlnek a az érintett fog helyére,  3. leggyakrabban a (alsó) bölcsességfogaknál, (felső) szemfogaknál fordul elő (miután ez a fog hosszú utat tesz meg az áttörésig és tengelyállást is kell változtatnia a praeruptiv szakaszban). Kezelése a helyteremtés biztosításával és helyes tengelyállásanak beállítása mellett sikeres. 

A túlzott vertikális lépcső olyan állapota, amikor a fogak maximális érintkezésénél (centrális érintkezés) a felső metszőfogak a szokásosnál jobban fedik az alsókat (2/10 része). A túlharapás mértékét helyesebb nem milliméterben mérni, hanem az alsó középső metszőfog klinikai koronamagasságának százalékában vagy tized formájában, mert ez független a fogak méretétől.  1. A mélyharapás mértéke: A. Inkomplett mélyharapás. Az alsó metszők nem érintik a felső fogakat, sem a nyálkahártyát. Ilyenkor a felső metszőfogak csak részben takarják az alsókat. B. Komplett mélyharapás. Az alsó metszők érintkezésbe kerülnek a felsőkkel, ami traumát is okozhat a szájpadi nyálkahártyán (traumás occlusio). Ilyen lehet például a fedőharapás, mikor a felső metszőfogak teljesen eltakarják az alsó metszőket. 2. A mélyharapás oka: A. Növekedési mélyharapás. – skelettalis mély viszony, melynek oka a horizontális növekedés, – dento-alveolaris mélyharapás, mely két féle lehet. Vagy a metsző túlzott eruptioja (supra eruptio), vagy az őrlőfogak renyhe áttörése (infra eruptio),  – lágyrész okozta mélyharapás, amikor az alsó ajak túl magasan helyezkedik el, ezáltal mind a felső, mind az alsó metszőfogat oralis irányba nyomja. Okozhatja még az elülső, alsó arcmagasság csökkenése és az állcsúcs körüli musculus mentalis hiperaktivitása. B. Szerzett mélyharapás. Oka a tejfogak korai elvesztése, oldalsó nyelvlökéses nyelés és a rágófelszín elkopása.  Rudolf Paul Hotz (1905-1979) svájci fogszabályozó és Hans Rudolf Mühlemann (1917-1997) svájci fogorvos 1952-ben a mélyharapás funkcionális altípusai írták le: 1. Pszeudo-mélyharapás esetében a frontfogak túlzottan törtek elő. Jellemzője, hogy lépcső van az alsó kisőrlő és szemfog között. 2. Valódi mélyharapás nál az őrlőfogak áttörése lelassult, nem elegendő, az interocclusalis megnövekedett. Ebben az esetben a Spee görbe kifejezett. A kezelés tervezésénél figyelembe kell venni a várható-e növekedést, az esztétikai viszonyokat, a dentobasalis viszonyt és a stabilitást. Kezelését a növekedés befolyásolásával és a fogak mozgatásával végezhetjük. Ilyenek: a metszők intrusioja, az őrlőfogak extrusioja, és az alsó metszőfogak ajak felé döntése. 

Kivehető fogszabályozó készülék, mely speciális átlátszó fóliából készül, és a fogakra simul. A kezelés során több mélyhúzott sínt hord a páciens. Készítésekor a magas hőmérsékletre felmelegített fóliát mélyhúzó készüléken, vákuum alatt a fogmintára húzzák.

Miután a röntgensugarak pontszerű fókuszból indulnak és terülnek szét, ezért a leképezéskor a centrális projekció alapján a tárgy és a film távolságától függően a vizsgált tárgy megnagyobbodik. Ennek mértéke a katódsugárcső fókusz-tárgy távolságától (Fo–T) és a tárgy-film távolságától (T–Fi) függ. Az az ideális, ha a fókusz-tárgy távolság nagy és a tárgy-film távolság kicsi. Azonban minden röntgenfelvételnél keletkezik egy un. geometriai leképezési hiba.

Hayes N. Nance (1893-1964) amerikai fogszabályozó fejlesztette ki 1947-ben a készüléket. A felső első őrlőfogakra ragasztott gyűrűkből és azokat összekötő palatinalis ívből áll, mely ív közepén, a szájpad elülső legmagasabb területén, 1 cm-re a metszőfogaktól piciny akril lemez fekszik fel a kemény nyálkahártyára. Célja: elhorgonyzás kiterjesztése (megerősített elhorgonyzás), helyfenntartás, a felső fogív tágítása, esetleg az őrlőfogak forgatása.

Nehezített, fájdalmas fogáttörés. A latin “dens” (fog) és “difficilis” (nehéz, súlyos, fáradságos) szavakból ered.            A tejfog nehéz áttörése gyulladással, nyálkahártyagyulladással, lázzal, nyálzással, hasi fájdalommal jár.                                                                                                             A maradófog nehezített áttörését pericoronitisnek is nevezik, amikor az érintett fognak nincs elegendő helye, hogy a szájüregbe kerülhessen.

A sokgyűrűs (multiband) készülékes kezelés folyamán a fogszabályozási zárakat (bracket) azonos vonalra helyezzük horizontális, vertikális irányban, továbbá megszüntetjük a fogak elfordulását is (rotációs kiegyenlítés). Cél továbbá a kifejezett Spee-görbe kiegyenesítése is.

A gyermekkori és felnőttkori nyelés típusok közötti átmeneti nyelési forma. Jellemző rá valamilyen mértékű ajaktevékenység, továbbá a nyelv előrehelyezése a felső frontfogak mögé, vagy a felső és alsó fogak közé. Ez a rendszeres nyomás a fogakat az ajak felé dönti, vagy az alsó és felső frontfogak között helyezkedik el.

Rendellenesség, amikor nincs függőleges átfedés a felső és alsó frontfogak között (= frontális nyitott harapás), vagy hiányzik a felső és alsó oldalsó fogak közötti vertikális érintkezés (oldalsó nyitott harapás). Oka:                                                                                                             1. Örökölt vagy fejlődési.                                                                   2. Szerzett rendellenesség (rossz szokások miatt alakult ki, mint az ujjszopás, fogak között rendszeresen tartott eszköz, stb.). Formái:                                                                                                        A. Skeletalis (elülső arcmagassági index kisebb, mint 71 %).       B.  Dento-alveolaris: egy fogcsoportot érintő vagy csak néhány fogat érintő

0.010 vagy 0.012 inches keresztmetszetű fogszabályozási drótból, nikkel-titán ötvözetből készül, melynek spiráljai nem érintik egymást, így hosszanti tengelye mentén összenyomható. Hosszabb tekercsben kapható, melyből a kezeléshez szükséges hosszúságú (általában az adott távolság másfélszerese) darabot vágnak és a fogszabályozóívre húzzák, hogy növelje a bracketek (így a fogak) kövötti távolságot. A rugóval érintkező bracketre egyenlő, de ellentétes irányú erőt fejt ki.

Általában 0.010”, ritkább esetben 0.012 inch keresztmetszetű rozsdamentes, nyolcast formáló, szoros acél ligatúra, felhelyezve a fogak közé és a fogszabályozóív alá. A használat célja lehet szemfog biztosítása, (laceback), vagy elhorgonyzási egység kialakítása. (pl.: a felső első és második őrlőfog egységbe foglalása érdekében a kontrakciós ívnél, ahol az ív a hatos mögött végződik). Használják még részárásra és recidíva megakadályozására, hogy a már bezárt rések újból meg ne nyíljanak.  

(Az egyszerűség kedvéért) a síkbeli erőrendszernél: az erő nagyságának és az erőkarnak a szorzata, ahol az erőkar alatt haladó erő hatásvonalának adott ponttól mért távolságát (legrövidebb távolság = a hatásvonal egyenesére húzott merőleges) értjük. Vektormennyiség (értéke pozitív, ha az erő óramutató járásával ellentétes irányba forgat). A nyomaték értelmezhető úgy is, mint egy erőpár. A két erő nagysága azonos, hatásvonalaik nem esnek egy egyenesbe, nem is keresztezik egymást (párhuzamosak), de ellentétes értelműek. Az erőpárnak csak forgatóhatása van. Jele: M. A latin „mōmentum” (mozgás, mozgatóerő, lökés) szóból származik. Mértékegysége a Nm (newtonméter), Sir Isaac Newton (1642–1727) angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus után.

Egy anyag arra való képessége, hogy külső erők hatására alakját állandóan megváltoztatja, anélkül, hogy eltörne. Ez a tulajdonság csak a merevség ellentéte és nem zárja ki a szilárdságot. A fémek nagy része rendelkezik nyújthatósággal, ezért kovácsolás vagy hengerítés által lemezzé lapíthatók és dróttá húzhatók. Némely szilárd anyag csak magasabb, olvadás közeli hőmérsékleten válik nyújthatóvá, ilyen például a viasz és a sellak.

Az állkapocs (= mandibula) felhágó ágának (= ramus) nyil-

irányú (= sagittalis) kettévágása (= osteotomiája), amikor az

egész állkapocs a fogazattal együtt elmozdíthatóvá válik.

Ezt a műtéti beavatkozást Hugo Lorenz Obwegeser (1920-

2017) osztrák szájsebész végezte el 1953-ban, és Richard

Trauner (1900-1980) osztrák szájsebésszel együtt 1955-ben

közölték, majd Giorgi Dal Pont olasz fogorvos írta le az ere-

deti műtét módosítását.

Ez a beavatkozás lehetővé teszi az állkapocs: 1. sagittalis

1A. mesialis, 1B. distalis; 2. vertikális irányú mozgatását; 3.

a mandibula elülső részének kismértékű forgatását.

Az oldalsó fognak az az oldala, amely a szemben lévő foghoz illeszkedik, más szóval a rágófelszínhez tartozó. A szó a latin occludo (=elzár, bezár, akadlyoz) szóból ered.

A fogelőtörésnek az a szakasza, mikor a fog kezdi elérni az occlusio szintjét és érintkezik az antagonista fogakkal. Két fázisra osztható:                                                                           1. Fiatalkori occlusalis egyensúly                                                 A fogáttörés után és a pubertáskori növekedési ugrás alatt lezajló előtörési szakasz. Ennek során a fogak áttörésének mértéke azonos az állkapocs felhágóágának (=ramus mandibulae) hasonló irányú (=vertiklis) növekedésével. 2. Felnőttkori occlusalis egyensúly.                                                A pubertáskor utáni, a fog előtörésének utolsó szakasza. Ekkor már a fogelőtörés sebessége rendkívül lassú.

Elmélet, mely megpróbál magyarázatot adni a hátsó fogak idővel mesialis irányba történő elmozdulásának tendenciájára. 1. miután a fogak koronája enyhén mesial irányba dől, száj zárásakor, rágáskor a fogcsücskök ferdesík felszínei mesial irányú erőhatást fejtenek ki a fogakra. Vagyis a fogak dőlése miatt 2. a fogra ható erőknek (rágóizmok és orális izomzat) horizontális és vertikális komponense van. A horizontális erőt nevezik anterior komponensnek (összetevő, hányad), mely a fogak approximalis (szomszédos fogak felé mutató) kontaktusánál jelentkezik. A vertikális erők az antagonista fogakon kioltódnak. Ezeknek az erőknek a vizsgálatakor figyelembe kell venni az izomzaton kívül 3. a transseptalis rostokat is.

A fogsorzáródáskor fellépő fogilleszkedési zavar, mely az állkapocs kényszervezetését is okozhatja. Megakadályozza a csücsök-barázda záródást.

Latin: occlūdō (= elzár, bezár, akadályoz), inter- (= között, közé, alatt, folyamán) feriō (= üt, csap, ver, elér). Gyakran alakul ki fogszabályozási kezelés mellékhatásaként, amikor növeljük az őrlőfogak közötti távolságot. Ilyenkor a fogak nem teljesen buccalis irányba mozdulnak, hanem dőlnek is, így a palatinalis csücskök un. lógó csücskök lesznek.

A latin „occlŭdō” (elzár, bezár) szóból ered. A felső és alsó fogak metsző vagy rágófelszínei közötti érintkezés az állkapocs különböző helyzeteiben.

Két formája ismert:

a statikus occlusio (az antagonista fogak érintkezése az állkapocs mozgása nélkül), és

a dinamikus occlusio (az állkapocs mozgása közben más és más antagonista fogak érintkezése).

 Mikor a fogak illeszkedése normális (helyes occlusio), a legnagyobb occlusiós érintkezés vonala áthalad a nagyőrlők és kisőrlők buccalis csücskeinek, valamint az alsó szemfogak és metszőfogak éleinek mesialis és distalis inklinált síkján, és elmegy a felső nagyőrlők és kisőrlők buccalis és lingualis csücskei közötti sulcus mellett, aztán továbbhaladva átmegy a szemfogak lingualis gerincén és a metszőfogak marginális gerincein egy, a koronák hosszának az élektől számított kb. egyharmadánál levő ponton.  Ez a vonal többé-kevésbé parabolikus görbét ír le, és normális határokon belül kissé változik az egyén fajától, típusától, alkatától stb. függően, és bármely adott malocclusiós esetben a kezelő megítélése szerint kell meghatározni az arcvonások, arcvonalak, fogformák alkathoz stb. viszonyított alapos tanulmányozása után. Az esetek diagnózisában fontos, hogy meglegyen ez a határozott vonalunk, mivel ez pontosabb alapot ad a következtetéshez, mint a fogak metsző- és occlusalis határai által jelölt egyenetlenebb körvonal.  Mindezt Edward Hartley Angle (1855-1930) amerikai fogszabályozó fogalmazta meg 1899-ben.

 Az állkapocs excentrikus elmozdulása a midsagittalis síktól a száj nyitásakor (laterotrusio/abductio). Ennek ellentéte a szájzáráskor történő elmozdulás, a középvonalhoz való visszatérés (mediotrusio/adductio).

A fogsorzáródáskor a szemfog és/vagy az attól hátrébb (distalisabban) elhelyezkedő alsó fogak buccalisabban állnak, mint a felső fogak. A latin „latus” (oldal, oldalsó rész) és az ógörög „γνάθoζ ” (gnathos = állkapocs) szavakból.  Oka lehet: 1. nagyon szűk felső állcsont (maxilla),  2. enyhén szűkebb felső állcsont és funkcionális keresztharapás. Előfordulhat az egyik oldalon, vagy mindkét oldalon.

Hat, vagy annál több, de nem az összes maradófog veleszületett hiánya (a bölcsességfogakat nem számolva). A többi fog is szokatlan méretű vagy formájú. Az ógörög oligos (= néhány, kevés) és odous (= fog) szavakból ered.

A középarc hiányossága. Ógörög opistho (=hátul, hátrafelé, hátrahajló) és a gnáthou (= állcsont) szavakból ered. A felső állcsont alulfejlett, ezért Angle III. Osztályú rendellenesség és keresztharapás alakul ki. Hívják pseudoprogéniának is.

Az ortopédia a tartó- és mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett, idült vagy állandósult elváltozásaival, működészavaraival foglalkozó orvosi tudományág. A fogszabályozásban átvitt értelemben használjuk. Ez lehet az egész állcsontra ható erő, vagy felnőttkorbam a felső állcsont ortopéd tágítása, amikor a sutura palatina mediana és transversa interdigitációja annyira erős, hogy komoly erőt kell alkalmazni, sőt a maxillát meg is gyengítik. Ez a szó az ógörög orthos (= egyenes, helyes, megfelelő) és paideia (=nevelés, tréning) szavakból származik.

A fogszabályozási ortopéd erő nem a fogakra, hanem az állcsontokra és a fogmedernyúlványra akar hatással lenni. A görög „ορθοπεδική” (orthopedikí = testegyenesítő) szóból ered. Amíg az állcsont növekszik, addig lehetséges befolyásolni az irányát és a mértékét. A növekedés végeztével külső erő már csak a fogmedernyúlványra van hatással. Ilyen nagyságú erőt extraorális készülékkel, esetleg implantátum segítségével lehet elérni. Ennek az erőnek a nagyságára nincs általánosan elfogadott mérték. Az arcívnél (headgear) oldalanként 3,5-4,5 newton erőt alkalmaznak.

 Rugalmas segédív az erős fogszabályozóív (fő ív) mellett, amit egy fog, esetleg egy fogcsoport mozgatására használnak abból a célból, hogy az érintett fog szomszédjai ne mozduljanak el. Az érintett fogat extrudálni, forgatni vagy transzverzális irányba mozgatni lehet. Ezt az ívet is lazán a bracketbe kötik a főívtől vestibularisan.

Olyan fogszabályozási bracket, mely állandóan felszerelt, mozgatható pici eszközzel (lemez, rugó) van kiegészítve. Ez lezárja a bracketrést és a fogszabályozóívet rögzíti. Formái: 1./ passzív önligírozó bracket csak lezárja a bracketrést; 2./ aktív önligírozó bracket elmozdítható lemeze, rugója nem csak lezárja a bracketrést, hanem a fogszabályozóívet abba igyekszik nyomni. Ezáltal pontosabb rotációs kontroll alá helyezi a fogat. 3./ kettős működésű bracket esetén a rést lezáró rugó megáll egy peremen, vagyis csak egy határig aktív a rugó. Passzív a kezelés kezdeti fázisában, amikor vékony fogszabályozóíveket használnak, de az erősebb íveknél, ahol az erős torque-hatás és a rotációs kontroll is fontos, akkor a szélesebb ív már rugó nyomása alatt van.

Olyan fémes anyag, amely két vagy több kémiai elemből áll, melyekből legalább egy fém. Az ötvözetek tulajdonságai (rugalmasság, szakítószilárdság, reakciókészség, sűrűség) már kis mennyiségű ötvöző hatására is jelentősen megváltozhatnak, javítják a fém tulajdonságait. Az anyag belső szerkezete megváltozik, a kisméretű atomok húzóerővel hatnak a szomszédos atomokra, míg a nagyobb atomok nyomóerőt fejtenek ki a szomszédos atomokra, ami fokozza az ötvözet deformációval szembeni ellenálló képességét. A fogszabályozásban használt legismertebb ötvözet az acél (fő alkotója vas, széntartalma 0,02–2,0 tömeg %) és a nikkel-titán ötvözet (nikkel 55% és titán 45%).

Az állcsontokról, az összes fogról és az állkapocsízületről készült kétdimenziós (2-D), rögzített fogászati röntgenvizsgálat.

Ilyen felvétel készítésekor mind a katódsugárcső, mind a film elfordul a paciens feje körül.

Az ógörög πᾶν (pán, a πᾶς (pás = minden) + ὀράμα (hóráma = nézet) és a német fizikus Wilhelm Conrad Röntgen (1845-1923) nevéből.

A technika előnye, hogy egyetlen felvételen sok struktúrát jelenít meg. A hátrányai közé tartozik a kisebb részletesség,

a torzítás, és viszonylag hosszú időt vesz igénybe a röntgenfelvétel elkészülése.

A felső vagy alsó fogívre helyezett kivehető készülék, melynél  1. mechanikai erőt nem képvisel az eredmény eléréséhez (pl.: pitvarlemez),  2. a fogakat csak helyben tartja (pl.: Hawley retainer),  3. az állcsontok beállításához használatos a műtét során használt sín (intraoperációs splint).  A készülék összetevői lehetnek: alaplemez, elhorgonyzási elemek (kapcsok), megvastagított lemez (felharaptató sánc).

Egy bracket, vagy gyűrű felhelyezése oly módon, hogy a ragasztás után az érintett fog helyzetét ne változtassa meg. A latin passivus a patior (= elviselni) igéből származik.

Formái:

1. a fogszabályozási kezelésnél egy erős fogszabályozóív mellett a leesett bracketet úgy helyezzük vissza, hogy még a ragasztó megkötése előtt az ív a bracketrésben fekszik. A fog helyes nivellálása már megtörtént, tehát a tér mindhárom irányában megfelelő helyzetben van.

2. egy fogat annak ellenére, hogy nincs tökéletes tengelyállása, mégsem fogjuk az elhelyezkedését megváltoztatni, mert például az íny visszahúzódásával járna, vagy a fogágy megbetegedéséhez vezetne, esetleg nagyon hátráltatná a kezelést.

A foggyökér csúcsát körülvevő, azokkal kapcsolatban lévő, azokból álló, vagy azokat érintő szövetek összessége. Az ógörög “perí” (körül, körülötte) és a latin “apex” (hegye valaminek, csúcs) szavakból.

Egy, csak részben előtört (bölcsesség) fog körül fejlődő áltasak, mely a szövetek heveny gyulladásával jár. Az ógörög “perí” (körül, körülötte) és a “koroné” (koronatípus, ívelt tárgy) szavakból.

A felső ajak középvonalán lévő függőleges barázda.

A szájüregnek az a része, melyet a pofák és ajkak szájüregi felszínei, a fogmedernyúlványok labialis és buccalis részei és a fogak határolnak, vagyis a fogsorokon kívüli terület.

 Kémiai reakció, amely során több monomer láncreakcióba lépve egymással, melléktermék keletkezése nélkül, polimerré kapcsolódik össze. A folyamat során a kettes, vagy hármas kötést tartalmazó szerves molekulák egyik kötésének felbomlása révén egymással óriásmolekulákká (polimer) egyesülnek. Ez hőfejlődéssel jár.

Az ősmagyar nyelvben: porcogót (perc, ízület) jelentett. A támasztószövetek egyike, mely rugalmasabb, mint a csont, de merevebb, mint az izom. Csak a felszínén található ér és ideg, ezért anyagcseréje lassú. Alapanyagába különböző arányú kollagén és rugalmas rostok vannak beágyazva, ezért a porcnak három fő típusa van: 1. üvegporc (hyalinporc). A csontok hossznövekedésében van szerepe, állománya teljesen egynemű.  Hyalinporc található a hosszú csöves csontok nyaki része alatt, a legtöbb ízület felszínében, a nasal septumban, a gégében, és a légcső gyűrűiben. Ez a leggyakoribb porcszövet.  2. elasztikus porc. Valójában hasonló a hyalinporchoz, de állományában sűrű, rendezett rugalmas rost található. Erő hatására elhajlik, de visszaugrik eredeti formájába. Megtalálható a külső fülben, a külső hallójáratban, Eustach-kürt falában, az epiglottisban. 3. collagen-rostos porc. Összenyomásnak ellenálló szövet, mint például a csigolyák közötti porckorong. 

 A felső és alsó második tejőrlőfogak disto-approximalis felszínei egy függőleges síkba esnek. Ez a tejfogazatban ideális.

Egy fogszabályozási eszköz (például: gyűrű, bracket, fogszabályozó kellék) közvetlenül a foghoz való hozzáerősítése ragasztóanyag segítségével.

A leggyakrabban használt ragasztási technikák:

1. üvegionomer cementtel való rögzítése a fogszabályozó gyűrűnek, vagy egyéb készüléknek. Ennek lépései: a) a fog tisztítása, b) szárítás, c) ragasztás, d) felesleg eltávolítása;
2. savas maratás után a kompozittal való ragasztása a bracketnek. Ennek lépései: a) fogtisztítás, b) szárítás, c) kondicionálás, d) lemosás, e) szárítás, f) ragasztás (bond + adhesiv felvitele), g) felesleg eltávolítása.

Az aktív fogszabályozási kezelés befejeződését a fogak helybentartása követi. Ezeket a fogakat a rögzített készülék közvetlen eltávolítása előtt, vagy azonnal utána az oralis felszínre ragasztott drótív segítségével stabilizálják. Leggyakrabban az alsó frontfogakra kerül, mivel ezeknek a torlódása leginkább visszatérő. A felső fognál pedig diasthema medianum részárása után jó stabilitást biztosít. Anyagát tekintve kerek vagy élív, tömör vagy csavart ív, hajlított, öntött vagy nyomtatott.

A fogsorok zárásában, nyitásában, őrlőmozgásban résztvevő izomcsoport. A m. temporalis, a m. masseter és a m. pterygoideus internus a száj zárását, a m. pterygoideus externus pedig a száj nyitását segítő izmok, melyek az oldal- őrlőmozgásokhoz szükségesek. Az agy- és arckoponyán erednek és az állkapocsízület környékén tapadnak, idegellátásukat pedig az V. agyideg (nervus trigeminus) harmadik ága (n. mandibularis) szolgáltatja. 

Cefalometriai mérőegyenes. Távröntgenfelvételen egy képzeletbeli síkot jelképező vonal a rágósík szintjében. Meghatározása a vizsgálat formájától függ:  1. rágósík. Mindkét fogívet figyelembe veszi: a felső és alsó első maradó őrlőfogak csücskei között és a felső és alsó középső metszők incisalis élei közötti távolság felezőjén áthaladó sík. Amennyiben a metszőfogak nem törtek teljesen át, vagy infra/supra occlusióban helyezkednek el, akkor az első kisőrlőfogak érintkezési pontja a meghatározó. 2. alsó occlusalis sík. a) A metszőfogak metszőéle és a két leghátsóbb őrlőfog disto-buccalis csücskeit érintő sík. b) Az alsó első maradó őrlőfog csücskeinek tetején az alsó középső metszők incisalis élén fekvő sík.  3. felső occlusalis sík. A felső első maradó molárisok csücskeinek tetején a felső nagymetszők incisalis élén futó sík.  4. funkcionális occlusalis sík. a) A felső és alsó első maradó őrlők és első és második kisőrlők (vagy első és második tejőrlők) rágófelszínén fekvő sík. b) Az a sík, mely az állkapocs felhágó ágán található Xi pontokból indul és az őrlő és kisőrlőfogakat érintve az ajakzáródás alatt éri az ajkat.

A fogak mozgatásánál mindkét fog egymás felé elmozdul. Amennyiben az aktív és a reaktív szegmens fogainak elhorgonyzási értéke egyforma, akkor azonos mértékben mozdulnak el. A latin reciprocus (= visszaforduló, kölcsönös) szó.

Egy páciens fogszabályozási problémáját és a személyre szabott kezelés szempontjait összegezi.    1. Arctípus: orthognath, prognath, retrognath.    2. Basalis csontszerkezeti (skelettalis) viszony: A. sagittalis basalis, B. vertikális basalis, C. transzverzális basalis viszony;    3. Dentobasalis viszony.   4. Esztétikai szempontok: A. makró (arci megjelenés, arcesztétika), B. mini (mosolyesztétika), C. mikró (fogesztétika), a fogak és azokhoz tartozó tulajdonságok,    5. Funkcionális helyzet:  A. az állkapocs nyugalmi helyzete, B. rossz szokások (nyelv, ajak, ujj, egyéb), C. autoagresszív szokás (fogszorítás, csikorgatás), D. habituális (felvett) szájlégzés,    6. Occlusios viszony: A. sagittalis irányban (Angle osztályozás):  – Angle I. osztály (neutral),  – Angle II. osztály (distal harapás) (Angle II. osztály 1. csoport; Angle II. osztály 2. csoport),  – Angle III. osztály (mesial harapás), B. vertikális irányban: 6Ba. neutrális vertikális viszony, 6Bb. nyitott harapás, 6Bc. mélyharapás;  C. transzverzális irányban: – középvonal eltolódás,  – oldalsó keresztharapás,  – non-occlusio, d. rágósík vertikális viszonya: normális, vagy kifejezett Spee-görbe,    7. A fogak tengelyállása (inclinatio, a fog orofacialis dőlése az occlusalis síkra merőleges vonaltól),    8. Helyviszonyok: elegendő, torlódás,vagy résesség,    9. Növekedési előrejelzés: növekedés még várható, vagy a növekedés befejeződött,  10. Örökletes tényezők  11. Szociális viszonyok: a páciens igénye, várható közreműködése, és anyagi helyzete. 

Pozitív különbség a fogívben rendelkezésre álló és a fogak elrende-zéséhez szükséges hely között. A kontakpontok egymástól viszonylag nagy távolságban vannak. Kialakulása alapján megkülönböztethető:  1. elsődleges résesség, mely örökletes, genetikailag meghatározott; a fogak és állcsontok aránytalansága okozza, beleértve a foghiányt is;  2. másodlagos résesség: szerzett rendellenesség, melyet a fogak elvándorlása okoz maradó fog elvesztését követően;  3. harmadlagos résesség: fogágybetegség következtében kialakuló, csontveszteség okozta fogvándorlás, fogtengely változás, mely a fogakra ható erők és a fogágy erő egyensúlyá-nak zavarából következik. A nyelv diszfunkciója, mérete, rendellenes helyzete is kialakíthatja. 

Olyan orvosi beavatkozás, mely a gyógyulás elősegítését, vagyis az osteosynthesis serkentését szolgálja. Alkalmazzák törés, vagy az állcsont(ok) művi mozgatása után a csontvégek jó anatómiai helyzetben való stabil rögzítésre. Formái lehetnek:  1. Intermaxillaris rögzítés. Az alsó és felső fogív fogaira ragasztott sokgyűrűs készülék drótvarrattal való összekötése, amikor a fogsorok ideális occlusioban, maximális érintkezéssel egymáshoz vannak kötve. Lehetséges, hogy az antagonista fogak között egy un. operációs, akrillátból készült sín is van. Hat-nyolc hétig marad a szájban. 2. Merev rögzítés. Egyik módszer, amikor mini csavarokkal rögzítik a mobilizált csontrészeket, jellemzően az alsó állcsont mozgatása után. Másik esetben formára hajlított fémlemezeket csavarokkal rögzítenek a csontszegmensek stabilizálására. Ez a felső állcsonton végzett műtétek után szokásos eljárás. A titánból készült csavarok, lemezek legtöbbször végleg bent maradnak a szájban, viszont a műtétnél a két állcsont nincs összekötve, vagyis a páciens ki tudja nyitni a száját.

Miután a csontozatilag érett pácienseknél a maxilla ortopéd erőkkel való tágítása nemkívánt hatásokat okozhat, ezért a középső szájpadlási varrat átvágása mellett sebészi metszésekkel meggyöngítik a felső állcsont környezetében elhelyezkedő csontos struktúrákat is.

A fogak sínezésekor egy vagy több fog elmozdulásának veszélye miatt a viszonylag szilárd fogakhoz rögzítjük. Alkalmazzuk balesetet követően rövidebb ideig vagy parodontális károsodáskor tartósan.

Mértékegységek nemzetközi rendszere, a francia Système International d’Unités (Nemzetközi Mértékegységrendszer) kifejezés alapján. Az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencia 1960-ban kiválasztott hét mértékegységeket (SI-alapegység) melyekkel a többi származtatott egységet lehet létrehozni.  1. Idő. Mértékegysége a másodperc, jele: s. 2. Hosszúság. Mértékegysége a méter, jele: m. 3. Tömeg. Mértékegysége a kilogramm; jele: kg. 4. Elektromos áramerősség. Mértékegysége az amper, jele: A. 5. Termodinamikai hőmérséklet. Mértékegysége kelvin, jele: K. 6. Anyagmennyiség. Mértékegysége a mól, jele: mol.  7. Fényerősség. Mértékegysége a kandela, jele: cd.  Az értékekhez előtagot (prefixum) lehet helyezni, hogy a mennyiség mértékét (kicsi vagy nagy) röviden, egyértelműen jelezze. Ez mindig a 10 hatványa. Az SI-mértékegységek mellett más rendszer is használatos (angol (birodalmi / angolszász); amerikai (USA hagyományos); orosz; kínai mértékegységrendszer), mely elfogadott a fogszabályozási szakirodalomban (például a fogszabályozóív mérete inch-ben van kifejezve, az erőt grammban, unciában mérik).

A fogak és azt tartó szövetek, vagyis az állcsont méreteinek diszharmóniájánál korai tejfogazati stádiumtól kezdődően tej-, majd maradófogakat távolítanak el, hogy az áttörésben lévő maradófogakat kedvezőbb helyzetbe terelve a fogtorlódást megakadályozzák. Robert Bunon (1702-1748) francia orvos javasolta 1743-ban, hogy távolítsanak el tejfogat a maradófogak jobb elhelyezkedéséhez. Őt nevezik a Gyermekfogászat Atyjának. Birger Kjellgren (1896-1981) svéd fogszabályozó már 1929-ben végzett sorozatos fogeltávolítást, de csak 1947-ben közölte. Tőle függetlenül Rudolf Paul Hotz (1905-1979) svájci fogszabályozó 1947-ben és 1970-ben ugyanezt írta le. Hayes N. Nance (1893-1964) amerikai fogszabályozó aki a sorozatextractio atyja nevet kapta. A „sorozatextractio” nevet Kjellgren használta 1929-ben, a „tervezett és fokozatos fogeltávolítás” fogalmát pedig Nance alkalmazta 1940-ben. Hotz 1970-ben a „fogáttörés irányítása” néven írta le, hogy egymást követő minden quadrásra kiterjedő szimmetrikus fogeltávolítást végeznek, kialakuló erős frontális torlódás Angle I. osztályú őrlőfog viszonynál, vagy az alveolaris protrusionál, Angle II. osztályú rendellenesség esetén, ha profil is megengedi, valamint bialveolaris protrusionál. A szerzők a fogáttörés különbözősége miatt nem teljesen azonos sorrendet javasolnak. (BCD = II-III-IV tejfogakat a 4 az első kisőrlőfogat jelöli.) A fogeltávolítás sorrendje Nance és Tweed szerint (1966): D–4–C, Hotz (1970): C–D–4, Dewel (1978): C–D–4, Grewe: a klinikai viszonyok alapján javasolja, Moyers: B–C–D–4.

A rágósík görbülete sagittalis síkban. Ferdinand Graf von Spee (1855-1937) német anatómus 1890-ban írta le. Elkoptatott fogú koponyákon határozta meg az occlusio vonalát, mint a henger hengervonalát, amely az állkapocsfejecs elülső határát, a második őrlőfog occlusalis felületét és az alsó metszőfogak éleit érinti. A tejfogazatban ez a görbe laposabb, a maradófogazatban kifejezettebb. Túlzott a görbe mélyharapás, rövid állkapocs és széles arc esetén. 

A fizika tudományán belül 1. a klasszikus, vagy newtoni mechanika használja e kifejezést, az angol nyelvterületen free body diagram (FBD), mely ábrázolja egy testre ható minden erő irányát és típusát. Ez segít például egy fogra, vagy állcsontra ható nettó erő kiszámításában. Ez a következő: minden erővektort nyílként jelölünk, melyek a tárgy középpontjától indulnak és abba az irányba mutatnak, ahova az erő hat, nagysága arányos az erő nagyságával. Amennyiben egy erőrendszer eredője nulla, az azt is jelentheti, hogy a testre ható erők egymást kioltják.

2. A kvantummechanikában kinematikai szabadságfoknak is nevezik a szabad test diagramot. A kvantummechanikában használatos kifejezés, melyet a mikroállapot mellett a makróállapotra is vonatkoztatnak, használnak. A makroállapot leírása az azt megvalósító lehetséges mikroállapotok száma határozza meg. A merev test mozgása a térben hat összetevőre osztható fel: x, y, z irányú haladó mozgásokra (lineáris) továbbá x, y, z tengelyek körüli forgásokra (anguláris forgó). Ez alapján a merev test a térben így összesen hat szabadsági fokkal (s) rendelkezik.

Például egy metszőfog esetében ez a hat szabadsági fok:

1. az X tengely mentén: protrusio / retrusio
2. az Y tengely mentén: mesialis / distalis irányba való mozgatás
3. az Z tengely mentén: intrusio / extrusio
4. a fog elforgatása annak hosszanti tengelye körül (= első rendű / rotáció)
5. a fog angulatiojának megváltoztatása (= második rendű / döntés)
6. a fog inclinatiojának megváltoztatása (= harmadik rendű / torque)

A fog csak egy szabadsági fokú lenne, ha csupán a tengelye körül tudna elfordulni és semmilyen más mozgásra nem lenne lehetősége.

Nem szabályos, vagyis orron keresztül való légvétel, hanem szájon át való légzés. Ennek oka lehet:                                           A, rossz szokás.                                                                                          B, orrdugulás.                                                                                       Ez befolyássaé van az arc szerkezetére, az arcvonásokra. Keskeny felső állcsont és magas szájpad (gótikus szájpad) alakul ki. Edward H Angle a II. Osztályú 1. Csoportú rendellenesség kialakulását is ennek tulajdonította. Ezzel megnövekszik az obstruktív alvási apnoe kialakulásának kockázata.

A szájüreg felső falát és az orrüreg alsó határát alkotó struktúra, mely elöl a csontos szájpadot (= kemény szájpad), hátul pedig lefelé kanyarodva a lágy szájpadot foglalja magában. Ennek a két résznek a határa azok mozgékonyságából, esetenként halványabb szövet vonalából állapítható meg. Ennek folytatása a középvonalban lelógó nyelvcsap (=uvula).

 Az anyagban lévő rugalmas feszültség (σ, nyújtó feszültség), mely túl van a szakítószilárdsági határon. Képlékenysége után az anyag további megterhelésre egyes helyeken úgy elvékonyodik, hogy elszakad. 

 Párhuzamosan futó kötőszöveti rostok, melyek ízületekhez kapcsolódnak, esetleg ízülettől függetlenül kapcsolnak össze csontokat. Alkothatnak hártyákat is. A latin „ligāmentum” (kötelék, szalag) szóból.  Leggyakrabban collagen kötőszövetből állnak, de előfordul rugalmas rostból is. 

Minden olyan fog vagy odontogén struktúra, amely a fogcsírából a fogyv bármely régiójában a szokásos számot meghaladóan képződik. Például, ha maradó fogazatban 32-nél több foga van az egyénnek. Ritkán előfordul tejfogazatban is, amikor 20-nál több fog látható. Formájukat tekintve rendellenesek és zavarják a fogáttörést, vagy fogilleszkedést (occlusio).

Olyan drótív, mely csupán néhány fogat fog be egy íven belül. Leggyakoribb az oldalzónában (őrlő, kisőrlő, és szemfog) használt részleges ív, de előfordul a négy metszőfogra (esetleg szemfogakra is) kiterjedően.

 A szemfog distalis irányba való mozgatása az un. „0” fázisban, vagy az un. vezető fázisban. Az alsó szemfogak pontos beállítása után, vagy azzal egyidőben a felső szemfogaknak (ritka kivételektől eltekintve, mint a metszőfog(ak) hiánya) Angle I. osztályba kell kerülniük.  A szemfog mozgatása történhet  1. csúszó mechanikával, mely súrlódással jár, vagy   2. súrlódásmentesen, amit részleges ívvel kell végezni, és záró kacsot is tartalmaz. A teljes fogszabályozóívnél a mellékhatások, – mint a fog distal irányba való elfordulása, vagy a fogkorona labiál irányba való dőlése – csaknem elhanyagolhatók lesznek. A fog, vagyis a foggyökér elmozdítása mindkét esetben nehéz és komoly feladat. Ilyenkor a szemfog gyökere részben a corticalis csontban van, vagy általában az erő támadáspontja nem halad át a fog ellenállási pontján. 

 A szemfogak keresztirányú (transzverzális) távolsága egy fogíven belül. A latin „inter-” (között, közé, alatt) és a „canīnus” (kutyákhoz tartozó, kutyát illető) szavakból ered. A „canine” onnan származik, hogy a kutyáknál a szemfogak kiemelkedőek. Leginkább az alsó szemfogak csücskeinek távolságát mérik, de mérik a felső fogívben is. Egyesek viszont a szemfogtávolság értékeként a szemfogak koronatengelyén lévő legbuccalisabb pontok távolságát mérik.

  A multiband készüléknél, felállított szemfogaknál a nivelláló fázisban nyolcas alakban (a kisőrlőket körbeölelve) egy vékony, feszes drótligatúrát helyeznek az első őrlőfog és szemfog közé. A „laceback” angol szó, melyben a lace a latin „laqueō”-ból (hurkol, összegabalyít, behálóz) származik, és a „back” értelme (vissza, hátra). Formái:  1. passzív laceback: célja, hogy a szemfog megfelelő mesio-distalis dőlés (angulatio) elérésekor a fog koronája ne dőljön előre (mesialis irányba), csak a fog gyökere dőljön hátra (distalis irányba). Ez megakadályozza nemcsak a szemfog, hanem a metsző kedvezőtlen elmozdulását is.  2. aktív laceback: a szemfog hátrafelé (distalis) mozgatásához használatos az első kisőrlőfog eltávolítása után, hogy teret nyerjünk a torlódott metszőfogak sorba állításához. 

Ideál occlusio esetén az állkapocs oldalmozgásánál csak a munkaoldali szemfogak között van érintkezés. Az alsó szemfog csücske esetleg labialis, vagy distolabialis felszíne csúszik végig a felső szemfog palatinalis, vagy mesiopalatinalis felszínén. Ekkor a munkaoldal fogai nem érintkeznek az antagonistákkal, mert azok között rés van, sem a balanszoldali fogak, ahol a rés még nagyobb. Az ilyen fogvezetés az állkapcsot oldalra és enyhén előre kényszeriti. A szemfogak megterhelése azért is lehetséges, mert azok főleg a csont corticalis állományában helyezkednek el. Vesd össze: Szemfog vezetése

Szorosan érintkező kontaktpontok érintkezésének enyhe lazítása a fogszabályozó-gyűrűknek való helykészítés érdekében, vagy a torlódás felazítása az approximális elcsiszolás lehetőségének megteremtése érdekében.

Szepárálók formái:

1. szeparáIó gumikarika (= donut = fánk)

2. széles gumiszalag, melynek szélei henger alakban szélesednek (= mexikói rugalmas szepáráló)

3. szeparáIó acélrugó

3A 0,016-os kerek ausztrál drótból készült rugó (= Kesling féngyűrűs szepáráló).

3B dupla fémrugó, mely egyszerre választja el a fog mesialis és distalis oldalát. A szepárátor idő előtti elmozdulásának megakadályozására összekötő rúddal rendelkezik (= Kansal szepárátor / „2 az 1-ben” önbiztosított fogszabályozó rugós szepárátor), szuperelasztikus rugó.

4. 0,5–0,6 mm átmérőjű rézdrót (= Bass szepárátor)

5. Nickel-titán ötvözetből 0.018” átmérőjű szögletes „C” formájú szepáráló

Néhány ötvözet különleges tulajdonsága, amikor az anyag képes visszafordítható rugalmas alakváltozásra és a terhelés és meghajlás közötti határozottan nem lineáris a kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy egy alkalmazott feszültségre adott rugalmas (reverzibilis) válasz lesz, melyet egy kristály ausztenites és martenzites fázisai közötti fázisátalakulás okoz. A latin super- (= szuper-; fölött, felett) és az ógörög ἐλαστός (elasztosz = rugalmas) szavakból alakult ki.

 Méret, térfogat, kiterjedés növelése, megnagyobbítása. A latin „expansiō” (kifeszítés, kiterjesztés) szóból ered. Emerson Colon Angell (1823-1903) amerikai fogszabályozó 1860-ban alkalmazott először tágítást a felső állcsonton. Ez az eljárás a fogszabályozásban és állcsontortopédiában a fogívszélesítését, az állcsont transzverzális tágítását jelenti.  A tágításnak három formája használatos. 1. Passzív tágulás. A fogívet megvédjük a buccalis és a labiális izomzat erőitől. Gyakran előfordul a fogívek kiszélesedése, vagyis nem külső biomechanikai erők hatására jön létre, hanem olyan belső feszültség által, amit például a nyelv  generál. Ha az ajkat és a pofaizomzatot eltartjuk a fogazattól, akkor az izomzat a csonthártyát vongálja. Ennek hatására a maradófogak  szélesebb ívben törnek át, és a csontra is hatással vannak. Ilyen a Hansa készülék labialis rácsa, vagy a Fränkel féle funkciószabályozó.  2. Fogív tágítás, orthodontiai tágítás. A fogakon támaszkodó, vagy arra ragasztott készülék a fogívet szélesíteni tudja. Ilyen lehet egy kivehető változat, mely tágítócsavart is tartalmaz, vagy valamilyen rögzített készülék.  3. Állcsonttágítás, ortopédiai tágítás. A fogakra rögzített, vagy az állcsontba helyezett ideiglenes elhorgonyzási eszköz segítségével lehetséges a csontszerkezet harántirányú (transzverzális) méretnövelése. A fogív tágítását ilyenkor nem a fogak alveoláris csonton keresztül történő mozgásával érjük el. Az állcsont tágítása lehet lassú, vagy gyors folyamat.

Mechanikus eszköz, melyet kivehető vagy fix készülékbe építenek be, hogy általa az elhorgonyzásra használt fogak, vagy az ideiglenes elhorgonyzási eszközök közötti távolságot növeljék.  Alkotórészei:  1. csavartest. 2. csavar, ami egy menettel rendelkező csap. Általában 7-12 mm-t tágít, de létezik 3 – 18 mm-ig.  3. lyuk a csavaron a tágítókulcs befogadására. 90°-os elfordítással újabb lyuk található, mely régebbi tágítócsavarnál 0,25 mm tágítást jelentett, az újabbaknál csak 0,2 mm. 4. vezetőcsap, általában páros, de kisebb méretű eszközöknél szóló is lehet.  5. kar, mely összeköti az elhorgonyzási eszközt a tágító-csavarral.  6. sárga nyíl és a „V” a tágítás irányát jelzi. 7. számjelzés, ami az ábrán a „10” és a maximális tágítás mértékét jelöli milliméterben. 8. tágítócsavar kulcs. Használható transzverzális tágításra, transzverzális és fronttágításra, vagy egy fog mozgatására és sokféle méretben, formában kapható.

A fizikális vizsgálat egyik módja, amikor a kéz ujjaival, érintéssel történik a felmérés. Így végezzük a nyálkahártya, a bőr, a nyirokmirigyek vizsgálatát, de a legfontosabb az állkapocsízület tapintása, ahol jól érződik a fejecs mozgása.

Wilhelm Conrad Röntgen (1845-1923) német fizikus és a ógörög „κεφάλι (kefáli = fej), valamint a „métron” (mérték, mérce, méret), továbbá τῆλε (têle = távol, messze, messze-távol) szavakból származik. A standard távröntgenfelvétel kiértékelése, ahol egy paciens oldalirányú felvételénél a koponya, az állcsontok, a fogmedernyúlványok, fogak és lágyrészek egymáshoz való méretét, elhelyezkedését vizsgálja a sagittalis és vertikális irányban. A hátulról előre tekintő (AP) felvétel a transzverzális mérésekre használatos.  A kiértékelés első formája a metrikus megközelítés (távolságokkal, arányokkal és szögértékekkel), vagy grafikus megközelítéssel, referencia sablonra helyezve a vizsgált távröntgenfelvételt. Az adatok összehasonlíthatók az adott emberfajtára jellemző normákkal, alapot adva a fogszabályozási diagnózishoz. Ellenőrizni lehet továbbá a növekedést és a kezelés folyamán elért eredményt.  A röntgenfilm esetén a kiértékelést további módszerekkel is végezhetjük: kézi, rajzolásos mérésekkel, digitális kiértékelő szerkezetek használatával, kétdimenziós digitalizáló asztalon, és háromdimenziós digitalizálóval, amely modellanalízisre is használható. Digitális felvétel esetén megfelelő program segítségével kiértékelhetjük közvetlenül a számítógép monitorján is. Ennek hiányában, kinyomtatva, mint a hagyományos röntgenfilmet lehet elemezni. 

 Az állkapocsideget (nervus mandibularis) körülvevő csont tényleges elfordulása a koponyalaphoz képest. A latin „rotatio” (forgás a „rotō” (körbe forgat, forog), mely a „rota” (kerék, fazekaskorong, henger)) és az „internus” (belső, honi), valamint az ógörög „ἔντερον” (énteron = bél) szavakból ered.  Ennek két összetevője van:   1. Matrix rotáció, vagyis látható elfordulás. Az állkapocs elfor-dulása a koponyalaphoz képeset az állkapocs fejecsének tengelye körül. Latin szóból ered, mint a „mātrīx” (gát, méh), melynek gyökere a māter (anya, úrnő, forrás).  2. Intramatrix rotáció – külső rotáció – external rotáció. Kialakul az állkapocs magját körülvevő csontfelszínek remodellálódá-sának köszönhetően (mely befolyásolja a mandibula síkjának irányát a koponyaalaphoz képest). A latin „exter/exterus” (külső, külföldi) szóból ered. 

Fogívkerület elégtelensége, vagyis a fogívben rendelkezésre álló hely kevesebb, mint a fogak elrendezéséhez szükséges hely. Súlyosságától függően a torlódást három osztályba sorolhatjuk: 1. enyhe fokú, 2. közepes mértékű, 3. súlyos, erős torlódás. Elhelyezkedés alapján lehet: 1. frontális torlódás (a metszőfogak területére kiterjedő helyhiány), 2. oldalsó torlódás (az oldalsó zóna fogai vannak torlódásban).  A helyhiány kialakulhat:  1. elsődleges / primér torlódás (genetikus / örökletes hely-szűke), vagyis a fogcsírák már a csontban torlódottan helyez-kednek el, a fogak mérete aránytalan a csonthoz képest. Ez a fogak áttörése után úgy látható, hogy a gyökércsúcsok az alsó metszőfogaknál nem egy íven helyezkednek el, hanem W formában vannak;  2. másodlagos / szekunder torlódás (szerzett helyszűke), ahol a károsodott tejfogak, vagy azok idő előtti elvesztése miatt az első őrlőfog mesialisalódik, így a későbbi áttörésben lévő fogaknak nincs elegendő helyük, azok lingualis vagy buccalis irányba dőlnek;  3. harmadlagos / tertier torlódás a bölcsességfog áttörése idején kialakuló frontfog-torlódás az alsó fogívben, mely kialakulhat fogszabályozási kezelés után vagy fogszabályozási kezelés nélkül is. Idővel erősödik a torlódás mértéke, különösen a harmadig évtizedben. Gyakran összetévesztik a kezelés utáni visszarendeződéssel, pedig ez egy független rendellenesség, helytelen fogilleszkedés. 

A fog hosszanti tengelyének vestibulo-oralis dőlése. A latin „torqueō” (csavar, teker, forgat, forog) és a szintén latin „inclinat” (dől, hajlik, mely az ógörög „κλίνω” (= klinó = billentés)) szavakból származik. Harmadikrendű hajlítás a klasszikus élíves rendszernél, és a fogszabályozóívbe harmadjára való hajlításra utal. Az egyenesíves technikánál használt bracketekbe épített torque érték nem a fogtengely billentését, hanem a fogkorona billentésértékét jelenti. 

A felső első őrlőfogakra helyezett gyűrűkből és az azokat összekötő nagyon merev (2 mm átmérőjű lencse keresztmetszetű), transz-palatinálisan áthidaló ívből áll. Amennyiben az ív a nyálkahártyától mintegy 5 mm-es távolságra van, akkor a nyelv nyomása miatt az őrlőfogakat intrudálja (vertikális kontroll). Van olyan formája, ahol nem a fogak közepe között ível át, hanem az erősebb elhorgonyzás végett az ív hátra hajlik, és a hatosok distalis kontaktpontok között fut keresztirányban enyhe távolságtartással a nyálkahártyától, mely a fogkorona distalis irányba való döntését eredményezi (sagittalis kontroll). Használják továbbá a felső fogívtágítása utáni retenciós készüléknek is (transzverzális kontroll).  Az angol irodalomban ide sorolják a Goshgarian, Nance és egyéb a szájpadlással párhuzamosan futó drótívet.

1. A kezelés alatt sérült, vagy leesett bracket, fogszabályozási kellék visszahelyezése. 2. Ide tartozik a nem tökéletes elhelyezkedésű bracket eltávolítása és a megfelelő helyre való felragasztása.

Robert Murray Ricketts (1920-2003) amerikai fogszabályozó alakította ki az 1950-es években, mely az általa leírt bioprogresszív terápia része. Ez egy sokoldalú kiegészítő ív, mely csupán a két őrlőfognál és a négy metszőfognál van a bracketzárba bekötve, így jön létre a két erőpáros rendszer. A szemfogakat / tejszemfogakat és kisőrlőket / tejőrlőket gingivalis irányban kihagyja az ív, ezért a fellépő erők kedvezőbbek. Az ívnek részei: A. molaris, B. hátúlsó függőleges, C. vestibularis, D. elülső függőleges, E. incisalis szegmens (szakasz).

Aktiválási lehetőségei:

1. passzív (vegyesfogazatban helyfenntartó),

2. intrudáló (a metszőfogakat intrudálja és az őrlőfogakat felállítja),

3. protrudáló (a vestibularis szegmens mesialis részébe protrudáló loopot hajlítva),

4. retrudáló (az elülső szegmensbe loopot hajlítva) utility ív.

Cefalometriai sík. Külső referenciavonal, általában egy szabadon lógó fémlánc képe biztosítja, melyet felvételkészítéskor a filmkazettára rögzítenek. Ez a gravitáció miatt stabil mérővonalnak vehető. Természetes fejtartásában egyes szerzők ezt a vonalat a subnasale lágyrész valós mérőponton (Sn) vezetik át. Segítséget nyújt a horizontális lépcső kiértékeléséhez, és a kezelés folyamán a metszőfogak hátrafelé vitelének mérésére.

A craniofacialis növekedés elsődleges lefelé mutat. A felső állcsont túlzott függőleges növekedése az állkapocs fejlődésére is hatással van, és az óramutató járásával megegyező irányú elfordulást eredményez. Ez megnyitja az alsó állkapocs síkjának szögét, és néha skeletalis nyitott harapást hoz létre. Ilyenkor az arc és a fogmedernyúlványok is hosszúak és keskenyek (dolichofaciális típus). A latin verto (megfordulni, elfordulni) és -aris utótag melléknevet képező szavakból.

A viasz egy komplex karbonsavészter, paraffinalkoholból és hosszú szénláncú zsírsavból álló elegy. Tulajdonságaiban hasonlít a méhviaszra, szobahőmérsékleten formálható, olvadáspontja 45 °C fölött van (ellentétben az olajjal és zsírral), víztaszító.  A gyakorlatban fogszabályozásnál használják szituációs viasz-harapásra, mellyel az antagonista fogak maximális érintkezését rögzítik. A latin situs (fekvés, helyzet) szóból ered. Ez a fogszabályozási minták becsiszolásához, vagy a minták artikulátorba való foglalásához használható. E harapásmintát az állkapocsízület központi záródásos helyzetében állapítják meg. Konstrukciós viaszharapással pedig a felső és alsó fogív egymáshoz való viszonyát örökítjük meg egy művi beállítással (az állkapocs előrébb helyezésével) készülék elkészítéséhez. A latin „con-” (össze) és „struo” (épít) szavakból származik. A kívánt occlusalis kapcsolatban vett harapásminta, mely lehetővé teszi a gipszminták artikulátorba helyezését (leginkább funkcionális) készülék elkészítéséhez. 

 Lawrence F. és fia Will A. Andrews amerikai fogszabályozók 2000-ben írták le, hogy milyen mértékben tágítható az alsó fogív. Ehhez a nevük kezdőbetűjééiből hozták létre e fogalmat, mely gerinc az a lágyszövetcsík, amely közvetlenül az állkapocs mucogingivalis csomópontja fölött, a fogak ellenállási központjain áthaladó vagy ahhoz közeli vonal szintjén, a vestibularis nyálkahártyán helyezkedik el. Megbízhatóan összefügg a mandibula báziscsontjának alakjával, így iránymutatásként szolgálhat a fogak elhelyezéséhez. 

 A fogak occlusalis felszíne az őrlőfogaknál frontális nézetből. George H. Wilson (1855-1922) amerikai fogorvos írta le. Az alsó őrlő- és kisőrlőfogak a nyelv felé dőlnek, tengelyük a középvonal felé tart. Ha az első őrlőfogak buccalis és lingualis csücskeit összekötjük, ezt a görbét kapjuk. Az ív lefele domborodik.

 Cefalometriai keményszöveti mérésre használatos. A két állcsont egymáshoz viszonyított sagittalis helyzetét méri az oldalirányú távröntgenfelvételen. Az elnevezés a Dél-afrikai Köztársaság johannesburgi Witwatersrand Egyetem rövidítésből származik. Alexander Jacobson (1925-2020) dél-afrikai-amerikai fogszabályozó javasolta e mérést 1975-ben. A funkcionális occlusalis síkra (az első premolárisok és molárisok egymást fedő csúcsain áthaladó sík) merőleges félegyenest rajzolnak, ahol az egyik az „A”-ponton, a másik a B-ponton halad át. A két félegyenes távolságát mérik.

A felső és alsó fogív méretének különbsége két eltérő, egyoldali centrikus harapáshoz vezet. A latin „inter” (között) és cuspis (valaminek a hegye, pont, csúcs) szavakból. Egyes népcsoportnál a férfiak 70%-ának és a nők 40%-ának (ausztrál őslakosok, (aboriginek) a felső fogíve szélesebb, mint az alsó. A felső és alsó fogív méretkülönbsége két pozíciót alakít ki a maximális occlusalis érintkezés alkalmával. Amikor az alsó fogak a felsőkkel baloldalon érintkeznek, akkor jobboldali antagonista fogak nem kerülnek kontaktusba. Ha az egyik oldalon van érintkezés, akkor az a másik oldalon marad el.

Cefalometriai mérőegyenes. Az állkapocsnövekedés irányát jelzi, az állcsúcs helyzetét mutatja sagittalis és vertikális síkban a felső archoz képest. A sella (S) és gnathion (Gn) pontokat összekötő vonal. A mandibula növekedésének irányát határozza meg:

1. SNGn (sella – nasion – gnathion / SN–Gn) elülső-alsó szögérték, melynek normálértéke = 66°.
2. FH–Y-tengely (Frankfurti horizontális sík és a sella – gnathion (S–Gn) által bezárt elülső-alsó szög, melynek normálértéke = 59° (59,4° ± 3,8). A Downs analízisben használják.

Amennyiben a szögérték kisebb, akkor horizontális a mandibula növekedése, hypodivergens és brachycephal (rövid koponya) várható a növekedés végeztével, míg, ha a szögérték nagyobb, akkor az állkapocs növekedése vertikális, hyperdivergens és dolichocephal (megnyúlt koponya) várható.

Jellemző:

1. Angle II. osztály, 1. csoportú esetek általában az átlagos-tól a magasabb szögértékkel rendelkeznek.
2. Angle II. osztály 2. csoportba tartozó esetek általában kisebb szögűek.
3. A magas szögérték (Y-tengely) általában nagy mandibula lejtésszög (ML-NSL) mellett látható.
4. Az állkapocs lejtésszöge (ML-NSL) és az Y-tengely szögének növekedésével a relatív állcsúcs kiemelkedés csökken.

Szájon kívüli (extraoralis) készülék, melyet általában az első felső őrlőfogon vagy egy lemez esetén annak környékén horgonyoznak el. Az angol irodalomban a „headgear” szót használják a fejen viselt tárgyakra, mint a kalap, sisak. Norman W. Kingsley (1829-1913) amerikai fogorvos és művész 1866-ban írta le a „headcap” (fejvédő, fejsapka) készülék használatát a felső fogak hatra vitelére. Ez a legismertebb ortopéd erőt képviselő készülék. Egy erős „U” formájú, szájüregen belüli (0.045 vagy 0.051 inch átmérőjű) és egy szélesebb, szájüregen kívüli ív (0.060 vagy 0.071 inch átmérőjű), és a metszőfogak előtt érintkeznek. A rágósíkkal párhuzamos ívek leggyakrabban rugalmas (gumi vagy rugó) anyaggal vannak összekötve, hogy a nyak, vagy fej körül fussanak, ezzel erőt leadva a hatos fogra, a felső fogívre, a felső fogmedernyúlványra és a növekedésben lévő felső állcsontra. Alapvetően distalizaló (és billentő) hatása van, de intrusióra, extrusiora, tágításra, a rágósík megváltoztatására, a fejlődés gátlására is használható.

A húzás iránya lehet magas (high-pull), mely a fejtetőről indul, a nyaki (low-pull / cervical-pull / Kloehn-típusú zablaív) vagy a tarkó alatti húzás és az előző kettő kombinációja (kombi húzás / straight-pull).

A külső ív hossza változó, lehet hosszú, közepes vagy rövid.

A külső ív formáját tekintve lehet szimmetrikus vagy aszimmetrikus.

Vannak fogszabályozók, akik ezt a készüléket az alsó állcsont fogaira helyezik.

Ide sorolják a fogszabályozóívbe, vagy kivehető készülék hurkába kapaszkodó „J” horgot (J-hook) is.

Olyan fogszbályozóív, mely (egy vagy mindkét oldalon) záróhurkokat tartalmaz. A kezelés kontrakciós fázisában a metszőfogak disztalizálására használják. Ez az ív egyénre szabottan erős acélív meghajlításával készül.