Réses fogazat

A fogak között rések akkor alakulhatnak ki, ha a fogak mérete túl kicsi a nyelv és az állcsontok méretéhez képest, egy-egy fog hiányzik, vagy valamilyen egyéb ok (például a felső metszőfogak közötti nyálkahártyaredő, az úgynevezett ajakfék) miatt a fogak nem tudnak tökéletesen egymás mellé sorakozni. Ebben az esetben a réseket fogszabályozó kezeléssel tudjuk zárni.

Mi az a réses fogazat?


Réses fogazatról (más néven diastema) akkor beszélünk, amikor a fogak között – leggyakrabban a felső metszőfogaknál – látható rés marad. A fogak nem érnek össze, ez a rés pedig okozhat kisebb esztétikai eltérést, de akár komolyabb harapási problémákat is.

Miért alakul ki réses fogazat?


A réses fogazat több okból is kialakulhat.
Gyakori, hogy a fogak mérete túl kicsi az állcsont szélességéhez képest, így közöttük hézagok maradnak. Előfordulhat az is, hogy a felső metszőfogak között található ajakfék túlságosan alacsonyan tapad, így fizikailag megakadályozza a fogak összezáródását.
Résességet okozhatnak továbbá veleszületett fogcsírahiányok, amikor bizonyos oldalsó metszők vagy kisőrlők hiányoznak, így a fogazat „szétnyílik”. Végül, a nyelvlökéses nyelés vagy szájlégzés is hozzájárulhat a fogak közötti távolság fenntartásához vagy növekedéséhez.

Mikor kell kezelni a réses fogazatot?


Amennyiben a rés zavaró esztétikailag, vagy funkcionális probléma áll mögötte, érdemes kezelni. Különösen fontos a kiváltó ok pontos feltárása: például ha ajakfékprobléma áll fenn, akkor az ortodontiai kezelés mellett vagy előtt fékplasztika is szükségessé válhat.
Kisgyermekeknél a fogváltás során ideiglenesen kialakuló rések még nem feltétlenül igényelnek kezelést – ilyenkor a fejlődést rendszeresen kontrollálni kell.

Hogyan lehet kezelni a réses fogazatot?


A réses fogazat kezelése mindig a páciens életkorától, a fogazati helyzettől és a kiváltó októl függ.
Gyermekkorban a maradó fogak előtörésével a kisebb rések sok esetben maguktól záródnak, ezért ilyenkor elegendő a megfigyelés és kontroll. Ha a rés tartósan megmarad, vagy ha a fogak túlságosan távol helyezkednek el egymástól, fogszabályozó kezeléssel lehet a fogakat ideális pozícióba hozni.

Abban az esetben, ha a rések kialakulásának hátterében túl kicsi fogméret áll – vagyis a fogak nem arányosak az állcsont szélességéhez –, esztétikai fogászati megoldásra is szükség lehet. Ilyenkor a fogakat fogszabályozással megfelelő helyzetbe állítjuk, majd kompozit vagy porcelán héjakkal zárjuk az esztétikai réseket, így biztosítva az ideális formai és aránybeli megjelenést.

Amennyiben a rést ajakfék tapadása tartja fenn, a fogszabályozást gyakran ajakfékplasztikával kell kiegészíteni, amely egy kisebb szájsebészeti beavatkozással oldja meg az akadályt.
Hiányzó fog esetén pedig mérlegelni kell, hogy a rés fogszabályozással zárható-e, vagy implantátumot, hidat szükséges beépíteni.

Foglaljon időpontot most!

Ha hasonló problémával kűzd, jöjjön el hozzánk egy konzultációra, ahol szakorvosunk részletesen kivizsgálja helyzetét! A diagnózis felállítását követően személyre szabott kezelési tervet készítünk Önnek!

Időpontot foglalok!

Ismerje meg munkafolyamatainkat
Borbély Fogászat csapatmegbeszélés

Ezt tesszük a közös siker érdekében!

Részletfizetési lehetőség

A Dr. Borbély Fogszabályozási Stúdióban szeretnénk minél többek számára elérhetővé tenni azt a változást, melyet a pácienseink a kezelés hatására megélhetnek. A felszabadult mosoly ne legyen pénz kérdése! Ezért szokatlanul alacsony havi törlesztőrészlet mellett igyekszünk biztosítani kezeléseinket.

A kezelés első évében havi 90-130 ezer forint fizetendő, ami a készülék és az állítások árát is tartalmazza. Ezt követően alkalmanként 45 ezer forintos költséggel kell számolni. Egyszerű kezeléseknél ennél is alacsonyabb költségre számíthat. A kezelés megtervezését követően pontos árajánlatot adunk, hogy a kiadások Ön számára jól tervezhetőek legyenek.

Tekintse meg árainkat!

5 385 Google értékelés alapján

1072 Budapest, Rákóczi út 4. IV. emelet (32-es kapucsengő)
Fordítás